Vágólapra másolva!
Egy korábbi agyrázkódás miatt vérrög alakult ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szervezetében, ezért kórházba szállították. Megfigyelés alatt tartják.
Vágólapra másolva!

A New York-i Presbiteriánus kórházba szállították Hillary Clinton amerikai külügyminisztert - jelentette be a Fehér Ház. Philippe Reines, a külügyminiszteri iroda tisztviselője szerint az orvosok azt gyanítják, hogy egy decemberben elszenvedett agyrázkódás miatt vérrög alakult ki az egykori first lady szervezetében. A vérrögöt egy olyan vizsgálat mutatta ki, amelyet az agyrázkódás miatt végeztek ellenőrzésképpen.

Forrás: AFP
Nagyon elfáradt húsz év politika után, vallotta be Clinton az év elején

A 65 éves Hillary Clinton akkor kapott agyrázkódást, amikor három héttel ezelőtt elájult és elesett. Egy gyomorrontás miatti kiszáradás gyengítette le. A korábbi tervei szerint éppen ezen a héten tért volna vissza a munkába az otthoni lábadozás után. A betegség miatt ki kellett hagynia egy közel-keleti hivatalos látogatást és több kongresszusi meghallgatást.

Hillary Clinton hamarosan távozik hivatalából. Pihenni fog, a hivatalos indoklás szerint - a médiában megjelent találgatások pedig arról szólnak, hogy a 2016-os elnöki kampányát készíti elő.

Clintont keményen dolgozó diplomataként ismerik. Januárban egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, be kell vallania, hogy húsz év folyamatos munka és a politika világában eltöltött idő után mennyire elfáradt. A politikába való visszatérését ugyanakkor nem zárta ki teljesen.