Mínusz negyven fokban csatangolt napokig a vak eb

Vágólapra másolva!
Karácsonyi csodát emlegetnek annak a vak kutyának a gazdái, amely tíz napig csatangolt mínusz negyven fokban az alaszkai Fairbanks környékén. Az ebet egy kutyaszánhajtó találta meg sok kilométerre otthonától. Szentestére került haza.
Vágólapra másolva!

Tíz napon át hiába kereste az alaszkai Grapengeter család Abby kutyát, a vak házi kedvencet az alaszkai Fairbanksben. A család a szomszédokkal együtt mindent megmozgatott, hogy meglelje az elcsatangolt, nyolcéves barna-fehér foltos jószágot, amelyet egy menhelyről fogadtak örökbe. Tíz nap után azonban Grapengeterék már feladták a reményt, úgy vélve, hogy az egy éve megvakult, december 13-án egy hóviharban eltűnt, rövid szőrű kutyának nem sok esélye lehet a túlélésre a negyvenfokos hidegben.

Egy nappal karácsony előtt azonban kaptak egy telefonhívást, hogy megkerült Abby, aki egy tizenhat kilométerrel távolabb elő kutyaszánhajtó állatorvosnál kötött ki. Az állatorvos éppen kutyaszánját hajtotta, amikor meglátta az ösvény mellett a hóban összegömbölyödve fekvő kutyát. Abby egy darabig együtt szaladt a szánnal, de lemaradt, a szánhajtó pedig nem tudott megállni, hogy felvegye. Másnap azonban ott találta a küszöbén: a vak jószág feltehetően szaglás után találta meg a nyomukat.

Abby karácsony estére került haza, miután közösségi oldalakon keresztül sikerült kideríteni, hogy kihez tartozik. A hideg ellenére még csak kisebb fagyási sérülései sem lettek. Gazdái csodának nevezték megmenekülését a Fairbanks Daily News-Miner helyi lapnak.