Sztrájk bénította meg a londoni metrót

Vágólapra másolva!
Sztrájkba léptek a londoni metróvezetők, miután a munkáltatójuk nem volt hajlandó teljesíteni a karácsonyi követeléseiket, például extra pénzzel meghálálni az ünnepi munkavégzést. A tömegközlekedésben jelentős fennakadást okozott a sztrájk, mivel karácsony másnapja az év egyik legforgalmasabb napja Londonban.
Vágólapra másolva!

Az előzetes bejelentésnek megfelelően sztrájkba léptek szerdán a londoni metróvezetők, mert a munkáltató, a London Underground a szakszervezetek szerint nem volt hajlandó a karácsonyi munkavégzés fejében követelt feltételek teljesítésére. A brit vasúti és metróalkalmazottak szakszervezete (Aslef) a múlt héten jelentette be, hogy a londoni metrószerelvények vezetői december 26-án nem veszik fel a munkát, és ha a további tárgyalások sem vezetnek eredményre, akkor január 18-án és 25-én is lesz egy-egy 24 órás sztrájk.

A londoni metrósok az év egyik legforgalmasabb napján kezdtek sztrájkot, Nagy-Britanniában ugyanis hagyományosan december 26-án kezdődik a karácsonyi nagy árleszállítás, és ezen a napon rendszerint milliók lepik el a bevásárlónegyedeket. Az előzetes becslések szerint a brit kiskereskedelem szerdán 3 milliárd font (több mint százmilliárd forint) forgalomra számíthat. Londonban számos áruház előtt már éjfélkor ezrek álltak sorban, várva a reggel 6 órai nyitást.

A szerdai munkabeszüntetés egymás után a harmadik karácsonyi londoni metrósztrájk, a brit főváros metróvezetői ugyanis tavaly és két éve is sztrájkoltak karácsony másnapján, és ezek az akciók komoly felfordulást okoztak Nyugat-Európa messze legnagyobb városában. A szakszervezet azt követeli, hogy a karácsonyi munkavégzés önkéntes legyen, és azok a metróvezetők, akik ezen a napon vállalják a munkát, "megfelelő" ellentételezésben részesüljenek.

A London Underground üzemeltetési igazgatója, Howard Collins ugyanakkor szerdai nyilatkozatában "felháborítónak" nevezte, hogy a szakszervezet "kétszeres fizetést" követelt a karácsonyi munkavégzésért. Collins szerint a metrósok érdekképviselete "a londoniakat ejtette túszul", és "teljes közönyt tanúsít" a metrót használó milliókkal szemben.

Jelentős fennakadást okozott a sztrájk

A londoni tömegközlekedés irányításáért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) szerdai kimutatása szerint a 400 kilométeres, 12 fővonalból álló londoni metróhálózaton jelentős fennakadást okozott a sztrájk: a vonalak mindegyike legfeljebb csak részlegesen működött, és számos szakaszon metrópótló buszok közlekedtek. A londoni metrót naponta átlagosan négymillió - évente csaknem másfél milliárd - utas használja, és egyes központi vonalakon hétvégén és ünnepnapokon gyakran nagyobb a forgalom, mint hétköznap.

A metrósokat már a tavaly karácsonyi sztrájk előtt alig burkoltan munkájuk elvesztésének lehetőségével fenyegette meg Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere, kijelentve, hogy a karácsonyi sztrájkakció "újabb kitűnő érv" a vezető nélküli automata metrószerelvények meghonosítása mellett. Erre mindazonáltal azóta sem hangzottak el konkrét tervek.