Elege lett a mészárlásokból a szíriai tábornoknak

Vágólapra másolva!
Újabb magas rangú tábornok dezertált a szíriai seregből. Azzal indokolta a távozását, hogy elege lett a szíriai hadsereg mészárlásaiból. Több katonai vezető is követheti a példáját.
Vágólapra másolva!

Dezertált a szíriai hadsereg egyik magas rangú tábornoka - írta a BBC. Abulaziz al-Salal a katonai rendőrség vezetője volt. Törökországba menekült a lázadó csoportokhoz, majd egy videoüzenetben bejelentette, hogy a szíriai sereget "gyilkosok hordájának" tartja.

A tábornok azt állította, azért döntött a dezertálás mellett, mert a sereg a szíriai emberek védelme helyett mészárlásokat követett el. A BBC helyszíni tudósítója szerint a tábornok eddig titokban segítette a szíriai lázadókat. Salal tábornok szerint az utóbbi időben a szíriai hírszerzés tevékenysége miatt nehézzé vált a dezertálás, de rajta kívül más, magas rangú vezetők is ki akarnak lépni a seregből.

Heves harcok dúltak kedden éjjel

A Damaszkusz déli peremén lévő Jarmúk palesztin menekülttáborban heves harcok dúltak felkelők és a kormánypárti "népi bizottságok" fegyveresei között szerdára virradó éjjel - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű emigráns szervezet szerint robbanásokat és automata fegyverek ropogását lehetett hallani egészen hajnalig. "A múlt héten kötött egyezményt, amelynek értelmében minden fegyveres kivonul a táborból, nem koronázta siker, harcok voltak a tábor körül, és több embert megöltek odabent elrejtőzött lövészek" - mondta Rámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke.

A központ legfrissebb adatai szerint a 21 hónapja tartó erőszaknak eddig 45 048 halálos áldozata van, köztük 31 544 civil.