Teljesen megtelt Betlehem

Vágólapra másolva!
Nincs szabad szoba Betlehem szállodáiban, a városban mintegy 75 ezer turista érkezett a karácsony miatt. A palesztinok fogva tartott szeretteik fényképeivel díszítik a karácsonyfát, az izraeli hadsereg enyhít a biztonsági előírásokon. Vatikánban is ünnepeltek.
Vágólapra másolva!

Sokezres tömeg gyűlt össze a ciszjordániai Betlehemben, a Születés templománál. A templom és a városban lévő zarándokút idén először már a világörökség részeként fogadta a turistákat és a keresztény zarándokokat, az UNESCO júniusban vette fel őket a listára. Jézus születésének hagyomány szerinti helye az első palesztin világörökségi helyszín, mióta 2011-ben a teljes jogú tagjává választották a Palesztin Hatóságot.

A betlehemi ünneplés a török birodalom idején meghonosodott szokások szerint a jeruzsálemi latin pátriárka Betlehembe vonulásával kezdődött meg hétfő délután. A palesztin nemzetiségű, jordániai állampolgár Fuád Tuál pátriárkát, a Vatikán szentföldi képviselőjét hatalmas tömeg kísérte hagyományos útján.

Az ünnepség részeként a templom előtti téren felvonultak a Ciszjordániából érkezett cserkészek, akiket a világ számos részéről érkezett, zsoltárokat és karácsonyi dalokat éneklő zarándokcsoportok színpompás tömege köszöntött. Idén a templom előtti Jászol tér egyik fenyőfáját a szokásos ünnepi dekoráció helyett izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok fényképeivel díszítették fel szeretteik.

Idén három és félmillió beutazóval turisztikai rekordévet zár Izrael és a Palesztin Hatóság. A betlehemi hatóságok közlése szerint teljesen megtelt karácsonyra a város 34 szállodája, köztük az idén felépült 13 szálláshely. A palesztin turisztikai minisztérium idén körülbelül 75 ezer zarándokot vár karácsony napjaiban Betlehembe a világ minden tájáról.

A Születés templomát a görög és örmény ortodoxok, valamint a római katolikus egyház bonyolult együttműködése alatt irányítják. A hagyományos éjféli misét a ferencesek Szent Katalin templomában tartják, ahol várhatóan megjelenik Mahmúd Abbász palesztin elnök, Szalám Fajjád miniszterelnök és a jordániai külügyminiszter is. A karácsonyi ünnepek alatt az izraeli hadsereg enyhített a várost körülvevő szigorú biztonsági intézkedéseken, megkönnyítik az átjutást a települést övező nyolc méter magas betonkerítés kapujánál.

A pápa 10-kor tartott misét

Közben Vatikánban is ünneplik a karácsonyt. Hétfő délután felavatták a Szent Péter téren felállított betlehemi jászolt, majd XVI. Benedek pápa meggyújtotta a "béke világosságát" jelképező gyertyát.

Az egyházfő nem beszélt a pápai palota harmadik emeletén lévő, a Szent Péter térre néző ablaknál, csak néhány pillanatig imádkozott a világ békéjéért és az égő gyertyával keresztet vetett.

Idős kora és a karácsonyi ünnepek alatt rá váró feladatok miatt XVI. Benedek 22 órakor kezdte el az ünnepélyes szentmisét a Szent Péter székesegyházban. Szokás szerint több mint hatvan nyelven adta hírül Jézus megszületését, magyarul is, majd Urbi et Orbi karácsonyi áldását adta Róma városára és a világra.