Lemondott az egyiptomi alelnök

Vágólapra másolva!
Lemondott, Mohamed Mekki Egyiptom alelnöke, mert ellentét volt közte és az elnök, Mohamed Murszi között.
Vágólapra másolva!

Lemondott tisztségéről Mohamed Mekki egyiptomi alelnök - közölte szombaton az egyiptomi állami televízió. A jogászból lett politikus távozása az új egyiptomi alkotmányról tartott népszavazás második, befejező fordulója alatt következett be. Mekki, aki már novemberben le akart mondani, de elhalasztotta tervbe vett lépését, korábban közölte, hogy az alkotmány elfogadása után megválik tisztétől.

Szombaton tartották az egyiptomiak az alkotmány népszavazáson történő megerősítésének második fordulóját. A szavazás sokkal inkább az új egyiptomi elnök, az iszlamista Mohamed Morszi politikájáról szól, de fontos döntést hoznak arról is, hogy iszlamista vagy világi berendezkedésű lesz-e az ország - írta a BBC.

A kétkörös szavazás múlt heti első körében a részvétel csupán 30 százalékos volt, de a nem hivatalos adatok szerint ott 56 százalékban az iszlamista alkotmányt támogatók voltak többségben. Az eredmény hétfőn várható.

Az elnök állítja, hogy az alkotmány megerősíti a demokratikus berendezkedést, de az ellenzői szerint az alkotmány elárulná a Hoszni Mubarakot megbuktató forradalom eszméit. A lemondásról szóló bejelentés ugyanakkor arra enged következtetni, hogy az alelnök elhatározásában szerepet játszott a közte és a Mohamed Murszi államfő között kialakult ellentét. "Egy ideje tudom, hogy a politika természete nem illeszthető össze bírói mivoltommal" - mondta Mohamed Mekki.