Az idősekért aggódik a japán császár

Vágólapra másolva!
A 79. születésnapját ünneplő japán császárt aggasztja a szigetország lakosságának elöregedése.
Vágólapra másolva!

"Az ország előtt álló egyik legsúlyosabb társadalmi, illetve szociális problémát a lakosság gyors ütemű elöregedése jelenti" - közölte Akihito japán császár, aki vasárnap ünnepli 79. születésnapját.

Az uralkodó külön is szolidaritását fejezte ki azokkal az idős emberekkel, akik a városoktól távol eső, elszigetelt vidéki körzetekben élnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt két év kemény téli időjárása főként az északi területeken több idős ember halálát követelte.

A császár ugyancsak szolidaritását fejezte ki az elmúlt évi földrengés, illetve az azt követő szökőár érintettjeivel, különös tekintettel azokra, akik a katasztrófa miatt otthonuk elhagyására kényszerültek. Akihito és felesége, Micsiko császárné az elmúlt évben összesen mintegy két hónapot töltött a földrengés, illetve cunami sújtotta régiókban, hogy támogatásáról biztosítsa a helyi lakosságot.