Kétnapos csecsemőt raboltak el Franciaországban

Vágólapra másolva!
December 18-án este Nancy város szülőotthonából elraboltak egy kétnapos újszülöttet. Bár kamerák rögzítették a bűntényt, a rendőrség még nem azonosította a fiatal női tettest.
Vágólapra másolva!

Kedden este 21.30-kor a kórházi alkalmazottnak öltözött gyanúsított bement a szülőotthon egyik szobájába, ahol két anya feküdt csecsemőjével. Egyikük még ébren volt, ő visszautasította, hogy a nő elvigye mellőle a gyerekét, de a másik anya már aludt, így az ő babáját, Lucas-t szó nélkül magával vitte. Az anya 23 órakor vette észre kétnapos gyereke eltűnését. Bár a térfigyelő kamerák rögzítettek képeket a feltételezett tettesről, a nyomozók egyelőre nem tudták azonosítani a 20 év körüli nőt.

A nancyi ügyészség szerda reggel emberrablási riasztást adott ki, ennek keretében minden lehetséges csatornán - televízióban, rádióban, valamint a pályaudvarok és autóutak hirdetőtábláin -, részletes személyleírást adnak a tettesről, és kérik a lakosság segítségét.

Franciaországban ritkán, évente egyszer-kétszer fordul elő hasonló eset, az idén ez már a harmadik. Legutóbb augusztusban, egy dél-franciaországi szülőotthonból raboltak el egy csecsemőt, akit aztán másnap épségben megtaláltak. Feltételezett elrablója egy 19 éves nő volt, aki személyiségzavarban szenvedett.

Forrás: AFP
Forrás: AFP