Ponta az egyedüli román miniszterelnök-jelölt

Vágólapra másolva!
Egyszerre kezdett kormányalakítási konzultációt hétfőn Traian Basescu román államfő valamennyi parlamenti párt vezetőjével: az előzetes nyilatkozatok alapján a pártok Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökön kívül nem javasolnak mást a december elejei választások után megalakítandó új kormány élére.
Vágólapra másolva!

Victor Ponta a választásokon győztes Szociálliberális Szövetségbe (USL) tömörült pártok közös miniszterelnök-jelelöltje. Bár a fél éve tisztségben lévő kormányfőt Basescu több ízben keményen bírálta, a mandátumok kétharmadát megszerző USL leszögezte: ha az elnök bárki másnak ad kormányalakítási megbízást, ismét felfüggesztik hivatalából.

A találkozó előtt a másik három parlamenti párt bejelentette, hogy nincs saját miniszterelnök-jelöltje.

Vasile Blaga, a parlamenti mandátumok csaknem 14 százalékával rendelkező jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke korábban közölte, hogy pártjának nincsenek kormányalakítási ambíciói, ellenzékben marad, és nem tesz javaslatot a miniszterelnök személyére. Blaga azt is közölte, hogy pártja nem szavaz meg olyan kormányt, amelyben nem vesz részt.

Dan Diaconescu, a mandátumok 11,5 százalékával rendelkező populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) alapító elnöke közölte, hogy pártja Victor Pontát javasolja miniszterelnöknek, mert ez volt a választók akarata. Diaconescu hozzátette, arra kéri Basescut, hogy miután aláírta Ponta kinevezését, mondjon le, mert Ponta jelölése összeegyeztethetetlen korábbi kijelentéseivel, amelyekben alkalmatlannak nevezte őt a kormányfői posztra.

Kelemen Hunor, a mandátumok 4,5 százalékával rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kijelentette, az RMDSZ természetesnek tartja, hogy az alakítson kormányt, aki megnyerte a választásokat, és az államfő az USL jelöltjét, Victor Pontát bízza meg kormányalakítással, attól függetlenül, hogy az RMDSZ tagja lesz-e az új kormánynak, vagy sem.

A román alkotmány szerint az államfő jelöl miniszterelnököt, miután konzultált a parlamenti pártokkal: az alaptörvény egyébként semmilyen megkötést nem ír elő az elnök számára a miniszterelnök-jelölt személyét illetően.

Mivel az USL jogilag nem párt, hanem pártszövetség, Basescu jelezte, hogy az alkotmány szövegéhez tartva magát külön-külön akar kormányalakítási tárgyalásokat folytatni az USL-t alkotó szociáldemokrata, liberális és konzervatív párttal. Mivel ezt a pártszövetség szétszakítására tett kísérletként értelmezték, az USL vezetői leszögezték, hogy együtt mennek Traian Basescuhoz. Az államfő vélhetően a presztízsveszteség elkerülése érdekében hívott meg egyszerre minden pártot az alkotmány által előírt konzultációra.

Basescu várhatóan még hétfőn bejelenti, hogy kinek ad kormányalakítási megbízást.