Bombariadó volt egy newtowni templomban

Vágólapra másolva!
Bombafenyegetés miatt kiürítettek egy templomot Newtownban, nem messze a pénteki iskolai vérengzés helyszínétől. A kevéssel Barack Obama amerikai elnök látogatása előtt érkezett riasztás után a rendőrség nagy erőkkel vonult ki és lezárta a környéket.
Vágólapra másolva!

Néhány órával Barack Obama amerikai elnök érkezése előtt, vasárnap bombafenyegetés miatt kiürítettek egy templomot Newtownban, nem messze a pénteki iskolai vérengzés helyszínétől.

"A templom ebben az időben zsúfolásig tele volt, mint tulajdonképpen mindig az ámokfutás óta" - nyilatkozta Brian Wallis, a katolikus templom munkatársa.

"Minden hívő higgadtan és rendkívül felelősségteljesen távozott" - fűzte hozzá.

A rendőrség röviddel a telefonon érkezett fenyegetést követően nagy erőkkel vonult ki és lezárta a környéket. Egy különleges egység átvizsgálta a templomot, majd a szomszédos épületet is, de ezzel kapcsolatban részleteket nem közöltek.

A templom közel egy kilométerre található attól az iskolától, ahol pénteken egy fiatal férfi 20 gyereket és hat felnőttet lelőtt, majd magával is végzett.