Mindennapos a sexting a brit tinik között

Vágólapra másolva!
Meztelen képeikkel ismerkednek a brit tinik egy kutatás szerint, a 13 és 16 éves korosztály tagjai rendszeresen kicserélik egymással meztelen képeiket, még akkor is, ha nem ismerik egymást.
Vágólapra másolva!

A 13 és 16 év közötti brit tinik szinte napi szinten küldenek magukról vagy fogadnak másoktól meztelen fotókat - írja a brit Channel 4 hírportál. A portál cikke szerint az elmúlt fél évben több mint 200 brit tinivel beszéltek az ország kilenc megyéjében arról, hogy mivel kell szembenézniük naponta az iskolában és otthon.

A kutatás szerint az okostelefonok megjelenése hozott ugrásszerű változást a tinik kommunikációjában, az egyik megszólaltatott kislány szerint rendszeresen kap szexre hívó üzeneteket, és nem ő az egyetlen a korosztályában. Az ilyen jellegű kommunikáció annyira elterjedt, hogy a kutatás szerint a diákok a saját meztelen képeikre csak úgy gondolnak, mint képekre, és rendszeres, hogy olyan fiatalok cserélnek meztelen képeket egymás között, akik nem is ismerik egymást.

Egy a kutatásban részt vevő 15 éves lány szerint például a szülei korosztályában a fiúk még azt kérdezték a lányoktól, hogy megcsókolhatják-e, ma már azonban az ismerkedés után szinte azonnal a szexre terelődik a szó.