Izraeli keselyűt vádol kémkedéssel Szudán

Vágólapra másolva!
Szudán azt állítja, hogy elfogott egy elektronikus eszközökkel felszerelt keselyűt, amely Izraelnek kémkedett. Izrael szerint a GPS azért kell a madárra, hogy tanulmányozni tudják a vándorlását.
Vágólapra másolva!

A nyugat-szudáni Darfur közelében befogtak olyan keselyűt, többféle kütyüvel a testén. Szudáni hivatalnokok arra a következtetésre jutottak, hogy a madár titkos ügynökként dolgozott Izraelnek, mivel GPS és egy olyan, napenergiával működő berendezés volt rászerelve, amely képes a műholdakon keresztül történő adatszolgáltatásra. Az esetről az izraeli Haaretz számolt be egy egyiptomi internetes oldalra hivatkozva.

A keselyű lábán állítólag találtak egy címkét is, amelyen az izraeli természetvédelmi hivatal neve és a "Hebrew University, Jerusalem" volt olvasható.

Izrael elismerte, hogy a madár, amely akár 375 mérföldet képes repülni egy nap, izraeli berendezésekkel volt felszerelve, de állításuk szerint csak azért, hogy a keselyűk vándorlási útvonalát tanulmányozzák.

Az izraeli nemzeti parkokat felügyelő hatóság munkatársa, Ohad Hazofe azt mondta a Ynet internetes lapnak, hogy októberben 100 keselyűre szereltek GPS-t, hogy megmérjék a repülési távolságukat, de azt mondja, hogy nem felügyelik a képeket.

Tavaly Szaúd-Arábiában egy helyi újság írt egy olyan madárról, mely egy "cionista összeesküvés" része. Szaúdi hivatalnokok később visszautasították ezt a spekulációt, és kritikával illették az újságírót, mondván elhamarkodott következtetéseket vont le, és a madár egy költözési tanulmány része volt - írja a Telegraph.