Vágólapra másolva!
A pártját mély bizonytalanságba taszító hosszas huzavona után Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván az idei parlamenti választásokon.
Vágólapra másolva!

"Berlusconi ma kinyilvánította, hogy kész miniszterelnök-jelöltként részt venni a választási kampányban. Végül is ő nyerte meg a 2008-as parlamenti választásokat. Mint címvédőnek joga van jelöltségét előterjeszteni" - közölte Angelino Alfano, Berlusconi pártjának, a jobbközép Szabadság Népének (PdL) főtitkára.

Előzőleg csütörtökön a PdL a szenátus után a képviselőházban is megvonta bizalmát a Monti-kormánytól, bizonytalanná téve ezzel a szakértői kormány munkájának folytatását. Monti távozását sürgette az Északi Liga és Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa elnöke is. A PdL tartózkodott, és nem szavazta meg a kormánynak a szenátusban csütörtökön napirenden szereplő gazdaságfejlesztési törvénycsomagját. Ez volt a párt válasza Corrado Passera gazdaságfejlesztési miniszter csütörtöki televíziós kijelentéseire, melyek szerint Berlusconi esetleges politikai visszatérése "hátrafelé vinné Itáliát". Maurizio Gasparri, a PdL szenátusi frakcióvezetője közölte, hogy a párt a következő napokban dönti el, miképpen folytatja parlamenti munkáját.

A 76 éves Berlusconi saját pártjának erős ellenállása dacára jelentette be, hogy kész vállalni a miniszterelnök-jelöltséget a választási kampányban. Indoklása szerint hívei ostromolják, hogy ismét induljon a választásokon. "Nem engedhetem meg, hogy hazám egy végtelen recessziós spirálba essen" - magyarázta. "Olaszország a szakadék szélén áll, ez így nem mehet tovább" - bírálta a Monti-kormány takarékossági politikáját. A PdL vezetősége többórás válságtanácskozáson vitatta meg a belpolitikai helyzetet. A valaha erős jobbközép párt a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint 14-16 százalékra esett vissza, és ezzel a harmadik helyen áll a pártok rangsorában.