Ellopták Ferenc József császár leveleit Bécsből

Vágólapra másolva!
Ferenc József császár 22 levelét lopták el egy bécsi páncélszekrényből. A korabeli levelek több ezer eurót érnek.
Vágólapra másolva!

Egy magángyűjtő őrizte az értékes történelmi ereklyét a villájában lévő páncélszekrényben - erősítette meg a lopás hírét Mario Hejl, az osztrák bűnügyi hatóság illetékese csütörtökön a Kurier című osztrák lapnak.

A szóvivő szerint ékszert és értékes tárgyakat is elloptak a trezorból az októberi eset során, így valószínűleg nem célirányos lopás volt. A lap szerint a levelek értéke több ezer euró. Ferenc József Katharina Schratt színésznőnek és Ferenc Ferdinánd koronahercegnek címezte a leveleket.