Kereket oldott a szíriai rezsim arca

Vágólapra másolva!
Váratlanul dezertált Szíriából a külügyminisztériumi szóvivő, Dzsihád Makdiszi, aki a rezsim védelmében az elmúlt hónapokban szinte minden nap nyilatkozott, ő volt a külvilág felé a szíriai hatalom arca.
Vágólapra másolva!

Elmenekült az országból a szíriai külügyminisztérium szóvivője, aki a csaknem 20 hónapja tartó polgárháború óta a külvilág számára az Aszad-rezsim legismertebb arcának számított.

A Reuters hírügynökség hétfő késő este térségbeli diplomáciai forrásokra hivatkozva jelentette, hogy Dzsihád Makdiszi dezertált Szíriából. Az idézett források nem közölték, hogy a negyvenes éveiben járó, a szíriai keresztény kisebbséghez tartozó szóvivő hol keresett menedéket.

Makdiszi korábban Szíria londoni nagykövete volt, tavaly tért vissza hazájába. Előzőleg már több mint tíz éven keresztül a damaszkuszi külügyminisztérium szolgálatában állt, kiválóan beszélt angolul, ami - mint a Reuters írta - ritkaságnak számít a szíriai állami apparátusban.

A külügyminisztérium eddigi szóvivője korábban csaknem minden nap nyilatkozott, a rezsim - beleértve saját minisztériumának - működésére ugyanakkor szinte semmilyen befolyással sem rendelkezett. Az utóbbi hetekben azonban szereplései ritkábbá váltak, és mobiltelefonján nem volt elérhető. Damaszkuszi kormányforrásokra hivatkozó értesülések szerint állítólag elbocsátották őt állásából, mert olyan nyilatkozatokat tett, amelyek nem tükrözték a szíriai kormány álláspontját.

Az al-Arabíja arab hírtelevízió keddre virradóra azt jelentette, hogy Dzsihád Makdiszi előbb Bejrútba menekült, onnan pedig Londonba - korábbi nagyköveti állomáshelyére - folytatta útját.