Rekord áron kelt el a Kreml felrobbantásáról szóló levél

Vágólapra másolva!
Több mint 50 millió forintot adott valaki egy árverésen Napóleon egyik 200 éves katonai leveléért. A számkódolással titkosított üzenetben Napóleon azt üzente meg Párizsba, hogy hamarosan felrobbantja a moszkvai Kremlt.
Vágólapra másolva!

A becsült ár több mint tízszereséért, 187 ezer 500 euróért (52,7 millió forintért) kelt el vasárnap egy francia árverésen Napóleon egy kódolt üzenete, amelyet visszavonulása előtt Moszkvából küldött Párizsba. A levelet a Fontainebleau Aukciós Ház bocsátotta aukcióra, amely előzetes becslés alapján 15 ezer eurót vár a különleges dokumentumért.

Az 1812. október 20-án elküldött üzenetet a párizsi Levél és Kézirat Múzeum vásárolta meg. Az üzenetben Napóleon többek között közölte, hogy 22-én hajnali háromkor fel fogja robbantani a Kremlt, és a hadjárat súlyos veszteségeire is utalt.

Az árverési ház szerint a levél azért is egyedülálló, mivel számkódolással készült. Ezt a kódolást csakis a legtitkosabb üzenetek esetén használták, amikor Napóleon távol volt Párizstól.