Sztrájkolnak a Lufthansa légi utaskísérői

Vágólapra másolva!
Péntek hajnaltól sztrájkol nyolc órán át a Lufthansa német légitársaság kabinszemélyzete. Komoly fennakadások várhatók a légi közlekedésben.
Vágólapra másolva!

A légitársaság kabinszemélyzetének kétharmadát - közel 19 ezer embert - tömörítő szakszervezet, az UFO közölte péntekre virradóra, hogy a sztrájk helyi idő szerint hajnali 5 órakor kezdődik és 13 óráig tart, de a munkabeszüntetés első napján, pénteken egyelőre csak a frankfurti repülőteret érinti.

A Lufthansa azt tervezi, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt törli járatai negyedét, összesen 64 gépről van szó. A légitársaság közlése szerint a sztrájk előre nem tervezett késéseket fog okozni. Az UFO eddig szándékosan nem hozta nyilvánosságra, hogy mely reptereket érinti majd sztrájk, a Financial Times Deutschland című lap pedig korábban UFO-forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Frankfurtban és Münchenben tartanak munkabeszüntetést, de azt fontolgatják, hogy Berlinben sem állnak munkába a szakszervezeti tagok.

Nicoley Baublies, az UFO elnöke nem zárta ki, hogy az utaskísérők a hét végén is folytatják akciójukat, ha nem sikerül jobb belátásra bírni a vállalat vezetőit.

Az UFO 5 százalékos béremelést és egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a Lufthansa nem szervezi ki az utaskísérői feladatokat és nem alkalmaz kölcsönzött munkaerőt. Mindkét megoldás csökkenti a szakszervezet befolyását, és mérsékli a munkaadó költségeit is. A bértárgyalások kedden futottak zátonyra.

A Lufthansa a versenytársaknál átlagosan 22 százalékkal magasabb személyi költségcsökkentésre törekszik. Egyebek között mérsékelni akarja a túlóradíjat és a magasabb fizetési osztályokba tartozó utaskísérők bérét, és csökkenteni kívánja a kezdő fizetést, az új belépők bérét.

Jelenleg 12 hetes kiképzés után 1.533 euró a kezdő fizetés, amihez 16 százalék műszakpótlék járul. Az utaskísérő pályafutása során elérheti a 4.000 eurós fizetést, azok pedig, akik az utasok biztonságáért felelősek, havi 7.000 eurót is megkereshetnek a legnagyobb német légitársaságnál. Mint a legtöbb európai légitársaság, a magas üzemanyagárak, valamint az ázsiai és a fapados társaságok versenye miatt a Lufthansa is veszteséges, a második negyedévben 20 millió euró működési veszteséget könyvelt el.

A sztrájk miatt a német légitársaság egy, Budapestről délelőtt 11 órakor induló járatot törölt, de az utasokat ha késéssel is, eljuttatják a célállomásra, Frankfurtba - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója. A Lufthansa járata negyed 11-kor érkezett volna Frankfurtból Budapestre, majd a magyar fővárosból 11 órakor indult volna a vissza Németországba, ezt a járatot törölték. Kiemelte ugyanakkor, hogy az utasokat késéssel, de eljuttatja Frankfurtba a légitársaság, a jegyek átfoglalását megoldják. Hardy Mihály megjegyezte, hogy a Lufthansa hajnali, 6:10-es járata Budapesten "aludt", így az rendben elindult.

Az igazgató azt mondta, nem lehet kizárni, hogy a későbbiekben lesznek késések a Lufthansa Budapestről Frankfurtba induló járatainál, de a légitársaság mindent megtesz, hogy utasait eljuttassa a célállomásra.