Több mint 100 kommunista exügynök dolgozik a lengyel külügyben

Vágólapra másolva!
A lengyel külügyminisztériumban összesen 131 olyan ember dolgozik, aki korábban beszervezett kommunista ügynök volt - derült ki egy varsói parlamenti ülésen. A kormány szerint több lengyel nagykövet is be volt szervezve, de úgy vélik, értelmetlen lenne őket múltjuk miatt diszkriminálni.
Vágólapra másolva!

A kommunista titkosszolgálat 131 korábbi tagját alkalmazza jelenleg a lengyel külügyminisztérium - jelentette be az ország külügyminiszter-helyettese a varsói parlamentben. A politikus szerint az egykori ügynökök közül heten nagyköveti rangban szolgálják az országot.

A kommunista ügynökök leleplezésére a legnagyobb ellenzéki párt, a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt hívott össze bizottsági ülést. Ezen Grazyna Bernatowicz külügyminiszter-helyettes ugyanakkor kijelentette, hogy a korábbi kommunista ügynökök alkalmazása nem tiltott, amennyiben korábbi tevékenységüket átvilágításukkor bevallották, múltjuk miatt pedig nem lehet elbocsátani őket.

Anna Fotyga, a PiS korábbi külügyminisztere a bizottsági ülésen felvetette, hogy a kommunista titkosszolgálat egykori tagjait nem lenne szabad magas diplomáciai pozíciókba kinevezni. Bernatowicz ugyanakkor azt mondta, hogy két évtizeddel a lengyel rendszerváltást követően nincs értelme múltjuk miatt diszkriminálni az érintetteket. Azt is hozzátette, hogy egyes, ügynökmúlttal rendelkező külügyi dolgozók Lech Kaczynskinek, a 2010-ben repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt konzervatív államfőnek a bizalmát is élvezték.