Kijött a börtönből a leghíresebb pedofil felesége

Vágólapra másolva!
A pedofil gyerekgyilkos áldozatainak a rokonai abszurdnak nevezték a bírósági határozatot, amelynek értelmében Michelle Martint a börtönből egy kolostorba helyezik át.
Vágólapra másolva!

Tizenhat év után kiengedték a börtönből Marc Dutroux volt feleségét. A belga fellebbviteli bíróság keddi határozata nyomán minden akadály elhárult a pedofil gyermekgyilkos volt feleségének, egyben cinkostársának szabadlábra helyezése elől.

A belga királyság legfelsőbb bírósági fórumánál a monsi ügyészség és az áldozatok hozzátartozói emeltek panaszt Michelle Martin idő előtti szabadon engedése ellen. Dutroux feleségét 30 év börtönre ítélték. 1996-ban kezdte büntetésének letöltését, és mivel a büntetés felét már letöltötte, a belga szabályok értelmében szabadlábra helyezhető. Ennek a kérésének helyt is adott egy monsi bíróság, a helyi ügyészség azonban fellebbezett a döntés ellen.

Michelle Martin a börtönben, 2003-ban vált el Dutroux-tól. Magát Dutroux-t életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és az ő esetében azt is kikötötték, hogy nem helyezhető idő előtt szabadlábra. A férfit hat gyermek- vagy kamaszlány elrablásában és megerőszakolásában, közülük kettő meggyilkolásában, kettő halálra éheztetésében, továbbá egy cinkostárs meggyilkolásában mondták ki bűnösnek.

Az 52 éves Michelle Martin szabadon engedését követően egy malonne-i zárdába kerül, ennek pontos időpontja még nem ismeretes. A zárda vezetése korábban úgy nyilatkozott, hogy nehéz döntés volt Martin befogadása, de az áldozatok családjával való együttérzéssel próbálták összeegyeztetni azt az alapelvüket, hogy intézményük mindenki előtt nyitva áll, aki segítségért folyamodik hozzájuk. Martin elhagyhatja majd a zárdát, de az áldozatok családjaitól távol kell maradnia. A zárdát a nap 24 órájában rendőrök őrzik majd, így próbálják megakadályozni, hogy a fellebbviteli bíróság döntése nyomán feldühödött tömegek esetleg behatoljanak az épületbe. A BBC jelentése szerint az épület falait már grafittikkel festették be tiltakozásul a nő kiengedése ellen.

A Dutroux-ügy mélységesen megrázta Belgiumot; Michelle Martint pedig az ország "leggyűlöltebb nőjeként" tartják számon. Az áldozatok rokonait feldühítette a nő szabadulása, és abszurdnak nevezték a bírósági döntést. Egy korábbi bírósági döntés értelmében Martin teljesen szabad lehet.