Vágólapra másolva!
Crin Antonescu ideiglenes román államfő hétfőn felmentette tisztségükből azokat az elnöki tanácsosokat, akiket ő nevezett ki augusztus elején. Mindez az jelezheti, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség nem kíván újabb akadályokat gördíteni Traian Basescu államfő visszatérése elé a hétfő délutáni parlamenti ülésen.
Vágólapra másolva!

A román parlamentet hétfőre rendkívüli ülésre hívták össze, hogy a törvényhozók hivatalosan is tudomásul vegyék a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségét megállapító alkotmánybírósági határozatot. A román törvényhozás két kamarája július 6-i együttes ülésén függesztette fel tisztségéből Traian Basescu államfőt. Azóta Crin Antonescu, a szenátus néhány nappal korábban megválasztott elnöke tölti be az ideiglenes államfői tisztséget. A parlamentnek ugyancsak együttes ülésen kell tudomásul vennie az alkotmánybíróság határozatát, amely megállapította, hogy a felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett július 29-i népszavazáson a részvétel nem érte el érvényességi küszöböt (a választói névjegyzékben szereplők 50 százaléka, plusz egy fő), így Basescu visszatérhet hivatalába.

Antonescu döntését a román hírtelevíziók úgy értelmezik, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) nem kíván újabb akadályokat gördíteni Basescu visszatérése elé a hétfő délutáni parlamenti ülésen, és Antonescu a tanácsosai menesztésével az elnöki hivatal átadására készül.

Az USL korábban megkérdőjelezte, hogy jogosan szerepelnek-e a választói névjegyzékben a külföldre távozott román állampolgárok, nélkülük ugyanis a referendumon regisztrált nyolc és fél milliós részvétel eleget tenne az érvényességi feltételnek.

Egyes kormánypárti politikusok szerint hétfői ülésén a parlamentnek felül kellene bírálnia az alkotmánybíróság döntését. Ioan Ghise liberális szenátor bejelentette: indítványozni fogja, hogy a parlament nyilvánítsa érvényesnek a népszavazást, tekintettel arra, hogy az alkotmány szerint a román nép választott képviselői által, illetve népszavazás révén gyakorolja szuverenitását. A szenátor szerint ellenkezne a népakarattal, ha Basescut, akit 2009-ben ötmillió szavazattal választottak meg, nem lehetne leváltani hét és fél millió vokssal.

A kormánypártok hivatalosan nem foglaltak állást Ghise kezdeményezése ügyében, és az is kérdéses, hogy napirendre tűzik-e indítványát a parlament ülésén. A román lapok úgy tudják, hogy az USL társelnökei szabadságra mentek, Victor Ponta szociáldemokrata és Crin Antonescu liberális pártvezér el is utazott az országból. Antonescu korábban közölte, hogy nem fogja az elnöki hivatalban várni a visszatérő Traian Basescut, mert nincs szükség semmilyen hivatalos átadási ceremóniára.