Putyin tanácsadói is kiakadtak a Pussy Riot-ítéleten

Vágólapra másolva!
Túlságosan keménynek tartják a Pussy Riot punkegyüttes három tagja elleni ítéletet az orosz államfő emberi jogi tanácsadói, akik pénteken tettek közzé erről nyilatkozatot. A tanácsadók szerint elég lett volna a felfüggesztett börtönbüntetés az együttes tagjainak, akiket két-két év börtönre ítélt a bíróság, mert az orosz ortodox egyház központi templomában maszkban, gitárral a nyakukban táncoltak.
Vágólapra másolva!

Elegendő lett volna, ha felfüggesztett büntetést kaptak volna a Pussy Riot punkegyüttes tagjai - áll Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadóinak nyilatkozatában. Az ismert jogvédőkből, szakemberekből és közéleti személyiségekből álló tanácsadó testület kifogásolta, hogy a vádlottaknak órákig bilincsbe verve kellett hallgatniuk az ítélet indoklását, és azt sem értik, hogy a punkegyüttes mindhárom tagjára egyforma büntetést szabtak ki, holott ketten közülük kisgyermekes anyák.

Hangsúlyozták, hogy meggyőződésük szerint a polgári társadalomnak joga van azt követelni, hogy az orosz bíráskodásban az igazság és a könyörületesség győzedelmeskedjen. "A vallási intézményekben való viselkedési szabályokat sértő, megdöbbentő cselekmény erkölcsi elítélése mellett ugyanakkor nem szűnnek meg a kérdések a kihirdetett ítélet jogszerűségére, valamint a büntetés igazságosságára és emberiességére vonatkozóan" - állapították meg.

A nyilatkozatot a még Dmitrij Medvegyev államfői tevékenysége idején létrehozott emberi jogi tanács valamennyi tagja aláírta. Azok is, akik a Pussy Riot februári akciójának egyik fő célpontja, a májusban ismét elnöki posztra lépett Vlagyimir Putyin politikája miatt már bejelentették, hogy távoznak a tanácsadói testületből. Elnöke, Mihail Fedotov kedden úgy nyilatkozott, hogy a Pussy Riot tagjai elleni ítélet bírói tévedésként vonul be a történelembe, és remélte, hogy azt hamarosan kijavítja a fellebbviteli, moszkvai városi bíróság.

Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset pénteken, nem jogerősen két-két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélte egy moszkvai, kerületi bíróság "vallási gyűlölet által motivált garázdaság" címén. A punkegyüttes tagjai február 21-én a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban színes maszkot és feltűnő öltözéket viselve, gitárokon játszva "imádkoztak" a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint.