A földrengés miatt enyhíti az Iránt sújtó szankciókat az USA

Vágólapra másolva!
A tíz nappal ezelőtti földrengés áldozatainak hatékonyabb megsegítése érdekében enyhíti az Iránt sújtó szankciókat az USA. A segélyszervezetek másfél hónapig küldhetnek pénzt a heves földrengések sújtotta északnyugat-iráni térségbe.
Vágólapra másolva!

Ideiglenesen felfüggeszti az Iránt sújtó szankciók egy részét az USA, hogy anyagi segítséget kaphassanak a két héttel ezelőtti földrengés kárainak enyhítéséhez - jelentette a BBC brit közszolgálati adó internetes híroldala. A tíz nappal ezelőtti földrengésekben összedőlt hat falu, meghalt több mint 250, és megsérült körülbelül 3000 ember. Iránban ez volt a legsúlyosabb a 2003-as földrengés óta, amely Bam városát romba döntötte, és 25 ezer halálos áldozattal járt.

Az amerikai pénzügyminisztérium döntése előtt több amerikai és iráni segélyszervezet kérte Barack Obama amerikai elnöktől, enyhítsék a szankciókat, hogy segíteni tudjanak a helyieken. Az USA korábban jelezte, hogy segít a földrengés áldozatain, de ezt Teherán visszautasította.

Forrás: AFP/ISNA/Farshid Tighehsaz
Túlélők után kutatnak Iránban

A keddi döntés értelmében az adományozó szervezetek a következő 45 napban egyenként legfeljebb 300 ezer dollárnyi segélypénzt küldhetnek a térségbe. Kikötötték ugyanakkor, hogy az iráni forradalmi gárda nem kaphat a pénzből. Eddig az amerikai szankciók csak élelmiszer- és gyógyszersegély küldését tették lehetővé, pénzt nem küldhettek a segélyszervezetek.

Iránnal szemben atomprogramja miatt vannak érvényben szigorú szankciók. Az USA és szövetségesei szerint Teherán atomfegyver előállításán dolgozik, míg az iráni vezetés ezt tagadja, és kitart amellett, hogy programjuk célja az ország növekvő energiaigényének kielégítése.