Aki aknamezőre viszi Obamát

Vágólapra másolva!
Egyszer belekáromkodott a mikrofonba, máskor szexuális töltetű viccet sütött el, legutóbb pedig egy rabszolgaságra utaló megjegyzéssel okozott vihart. Joe Biden alelnök komoly fejfájást okoz a Barack Obama újraválasztásán dolgozó stábnak, különösen most, hogy a rivális oldal előállt egy nagyon fegyelmezettnek tűnő ellenféllel.
Vágólapra másolva!

"Ide főleg fehérek járnak" - súgta oda nekem kísérőm a Washington közvetlen közelében fekvő Takoma Park nevű kisváros piacán. Tényleg csak kevés afroamerikait lehetett látni a friss zöldségekkel, hússal és sajttal megrakott standok között, de láthatóan nem okozott nekik kényelmetlenséget, hogy főként fehérek vették őket körül. Az egykori durva faji megkülönböztetésnek már nyomát sem látni az Egyesült Államokban, elég például arra gondolni, hogy az országot egy afroamerikai elnök vezeti, és az üzleti világnak, a tudományos életnek és a szórakoztatóiparnak is sok meghatározó fekete alakja van.

A piacon hallott faji megjegyzéshez hasonlót azonban gyakran hallani. Az emberek továbbra is számon tartják, melyek azok a negyedek, ahol többségben vannak az afroamerikaiak, és még ha ez nem is jelent feltétlenül rasszizmust, jelez egyfajta megosztottságot. Nem kell sok azonban ahhoz sem, hogy felszínre kerüljenek a régi sérelmek, legyen szó arról, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még sok helyről kitiltották a feketéket, vagy akár arról, hogy másfél évszázaddal korábban az ország egy részében még rabszolgaként dolgoztatták őket.

Kit vernek láncra?

Ez történt most Joe Biden alelnök egyik megszólalásakor. Biden a múlt kedden egy kampányrendezvényen beszélt arról, hogy a republikánusok elnökjelöltje, Mitt Romney milyen változtatásokat tervez, ha megnyeri a novemberi választást, és ekkor egy spontánnak tűnő elszólásával hatalmas vihart kavart. "[Romney] azt mondta, hogy az első száz napban lehetővé teszi, hogy a nagy bankok ismét saját maguk írják a szabályaikat. Le akarja venni a láncokat a Wall Streetről" - mondta Biden, majd egy kis hatásszünet után harsogva hozzátette: "Titeket pedig újra láncra vernek majd."

Forrás: AFP/Jim Watson
Nem tudni, mit akart mondani a láncos beszólással

Az alelnök azóta sem részletezte, hogy mit értett ez alatt, de mivel a közönségnek egy jelentős része afroamerikai volt, így a sajtóban sokan úgy értelmezték, hogy a rabszolgaságra célzott a láncok emlegetésével. Különösen hevesen támadták Bident a republikánusokhoz közel álló médiában - például a Fox Newsban -, szerintük ugyanis az alelnök előhúzta a rasszista kártyát, hogy minél jobban besározza Romneyt a hagyományosan amúgy is inkább a demokratákhoz húzó fekete szavazók szemében. Bár a Barack Obama újraválasztásán dolgozó stáb szerint Biden valójában arra utalt, hogy a szabályozás fellazítása miatt a banki ügyfelek lesznek majd leláncolva, az alelnök megjegyzése körüli vita így is napokig téma volt a médiában (és nem csak a konzervatív csatornákon).

Egy régi probléma

Ez a vita ugyan mostanra elcsendesült, de az elnök kampánystábja számára ettől függetlenül továbbra sem oldódott meg az a probléma, amelyet maga Joe Biden jelent. Nem ez ugyanis az első alkalom, hogy a hetvenéves egykori szenátor nyilatkozata miatt kínos magyarázkodásra kényszerültek. Tavasszal például az történt, hogy Biden egy tévéinterjúban jelezte, támogatja azt, hogy a melegek házasságot kössenek. Hangsúlyozta ugyan, hogy ezzel csak a magánvéleményét mondja el, a Fehér Házban mégis értetlenül fogadták, hogy miért nyilatkozik egy olyan kérdésben, amelyben az elnök hivatalosan nem foglalt állást. Obama nem sokkal később közölte, hogy ő is támogatja a melegházasságot, de ezt a kiszivárgott információk szerint később akarta megtenni, és mérges volt Bidenre, amiért kész helyzet elé állította.

Forrás: AFP/Mandel Ngan
Biden alelnök a feleségével, Jillel

Nem mintha nagyon meglepné Obamát az, hogy az alelnöke időnként meggondolatlan nyilatkozatokat tesz. Az egyik leghíresebb elszólás ugyanis épp róla hangzott el még a 2008-as elnökválasztási kampányban, amelynek során Biden is tett egy sikertelen próbát a demokrata párti jelöltség megszerzésére. Biden még 2007 telén, a kampány hajnalán nyilatkozta azt Obamáról, hogy "ő az első, fősodorhoz tartozó afroamerikai, aki artikulált, okos, tiszta és jó megjelenésű". A nyilatkozat a New York Observer nevű lapban jelent meg, és a politikus a közlés után azonnal bocsánatot kért a sértő mondatért, amelyet szerinte a szövegkörnyezetből kiragadva idéztek tőle (állítása szerint ő valójában az édesanyja egyik régi mondására utalt a tiszta és okos jelzők használatával).

Obama egyből jelezte, nem gondolja azt, hogy Biden meg akarta volna sérteni őt, és a köztük lévő jó viszonyra egyértelmű bizonyíték volt aztán később az, hogy 2008 augusztusában őt választotta maga mellé alelnökjelöltnek. Bár már akkor sokan figyelmeztették az éppen a fegyelmezettségéről híres Obamát, hogy Biden gyakori elszólásai komoly kockázatot jelenthetnek számára, abban a kampányban ez nem okozott semmilyen gondot. Az elmúlt szűk négy évben azonban Biden sokszor bekerült a hírekbe néhány erősebb mondatával, még ha ezek többségében szórakoztató megjegyzések is voltak.

Mekkora botja van Obamának?

Amikor például Obama 2010-ben aláírta az egészségügyi reformról szóló törvényt, akkor Biden odahajolt hozzá és bekapcsolt mikrofonok mellett a fülébe súgta azt, hogy "ez egy kibaszott nagy dolog". Az idén áprilisban pedig azzal adott alapot a szexuális tartalmú viccelődésre, hogy egy beszédében kijelentette, "biztosíthatok mindenkit, hogy az elnöknek nagy botja van" (bár ezzel állítólag csak Theodore Roosevelt egykori elnöknek arra a híres mondatára akart utalni, amely szerint puhán, de egy nagy bottal a kézben kell járni).

Forrás: AFP/Getty Images/Patrick Smith
Obama és Biden egy kosármeccsen

A két választás között ezek a mondatok ugyan még elmennek, de veszélyesek lehetnek egy olyan feszült elnökválasztási küzdelemben, mint amilyen most zajlik a demokraták és a republikánusok között. Az amerikai politikai berendezkedésben ugyan az alelnök nem bír komoly hatalommal, viszont mégis nagy jelentőséget ad ennek a pozíciónak az, hogy ha az elnökkel bármi olyan történik, ami miatt nem tudja ellátni a feladatát, akkor ő lép a helyébe. Ez pedig tényező lehet a mostani kampányban is, hiszen elég csak visszagondolni 2008-ra, amikor nagyon kemény támadások érték John McCain akkori republikánus jelöltet, miután kiderült, hogy az általa alelnöknek jelölt Sarah Palin alaszkai kormányzónak fogalma sincs például az alapvető külpolitikai viszonyokról.

Spontánul, súgógép nélkül

A szenátusban több mint három évtizedet eltöltő Joe Biden ugyan nyilván rendelkezik elégséges politikai tapasztalattal, de a múlt heti láncos megszólalása után a rivális oldalon többen nyíltan megkérdőjelezték értelmi képességeit. Az egyik legkeményebb nyilatkozatot Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester tette, aki szerint Biden ugyan "nem hülye", de nem is túl okos, és szerinte nem biztos, hogy rendelkezik azzal a fajta "kiegyensúlyozottsággal, amivel az amerikai elnöknek bírnia kell".

A demokraták számára már csak azért is rosszkor jött a Biden körüli vihar, mert a politikai sajtó a republikánusok alelnökjelöltjétől, Paul Ryantől hangos. Bár a drasztikus megszorításokat tartalmazó költségvetési terve miatt az Obama-stáb igyekszik őt úgy beállítani, mintha szélsőséges figura lenne, azt még a demokraták is elismerik, hogy intelligens és kifogástalan modorú. Ő már a politikusoknak egy új generációját képviseli, bár abban hasonlít Bidenhez, hogy közvetlen stílusa van, és így könnyen kapcsolatot teremt a választókkal. Előnye a mostani alelnökhöz képest, hogy ugyan szintén kedveli a súgógép nélküli, spontán szerepléseket, nem fűződnek a nevéhez botrányt keltő megjegyzések.

Ez a párosítás nem kedvez Obamáéknak, és már jelentek meg olyan találgatások, amelyek szerint az elnök talán le is cseréli Bident egy megbízhatóbb alelnökjelöltre. Bár a Fehér Ház szerint nevetségesek ezek a spekulációk, az biztosra vehető, hogy az újraválasztáson dolgozó stáb a múlt heti elszólás után még jobban rajta tartja a szemét Bidenen, mint eddig.