Három bomba robbant Tripoliban

Vágólapra másolva!
Legalább ketten meghaltak és többen megsebesültek vasárnap hajnalban, amikor három robbanás történt a líbiai fővárosban. Ez az első halálos áldozatokat követelő robbantásos merénylet Kadhafi rendszerének megdöntése óta.
Vágólapra másolva!

Három gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap hajnalban a líbiai fővárosban, Tripoliban, két ember meghalt, többen megsebesültek - közölték biztonsági illetékesek. Korábbi jelentések kettős robbanásról számoltak be.

Az első detonáció a belügyminisztérium adminisztratív helyiségeinél történt, itt senki sem sebesült meg. A helyszínre érkező rendőrök egy másik, fel nem robbant pokolgépet találtak. Néhány perccel később két másik pokolgép az egykori női rendőrakadémia épületénél lépett működésbe, amelyet jelenleg a védelmi minisztérium használ kihallgatásokra és fogva tartásra.

Forrás: AFP/Mahmud Turkai

Ha beigazolódik, hogy merénylet történt, ez lesz az első eset, hogy halálos áldozatokat követelő robbantást hajtottak végre Líbiában, amióta 2011-ben megdőlt az országot 42 éven át irányító néhai Moammer Kadhafi rendszere. A júliusi választásokat követő békés hatalomátadás ellenére az erőszak továbbra is probléma Líbiában.