A Breivik-ügy miatt lemondott a norvég főrendőr

Vágólapra másolva!
Lemondott a norvég rendőrség vezetője, Oystein Maeland annak a független jelentésnek a hatására, amely megállapította a szervezet felelősségét a tavaly júliusi merényletekben.
Vágólapra másolva!

Maeland csak pár nappal az előtt került a posztjára, hogy Anders Behring Breivik 77 embert megölt és 240-et megsebesített Oslóban és egy közeli szigeten. Breivik a fővárosban bombákat robbantott, Utoyán pedig lőfegyverekkel gyilkolta egy ifjúsági tábor résztvevőit.

A hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés egyebek mellett megállapította, hogy a rendőrség sokkal korábban is megállíthatta volna a támadót - "elfogadhatatlannak" nevezve a reagálás idejét -, az oslói robbantások pedig az érvényben lévő biztonsági előírások betartásával elkerülhetők lettek volna.

A lemondást Grete Faremo igazságügyi miniszter jelentette be egy csütörtöki tévéműsorban. Maeland azzal indokolta a lépést, hogy ha nem érzi maga iránt a bizalmat, nem tud tovább dolgozni.

Breivik perében augusztus 24-én várható ítélet. A merényletekről szóló összes cikkünket itt találja.