Egy kedves gladiátor bonyolítja az amerikai kampányharcot

Egy családi tragédia miatt hamarabb nőtt fel, mint kellett volna. Ráragadt a szélsőséges jelző, de még az ellenségei is kedvelik. Még csak 42 éves, de már két évtizede gyúrja a társadalmi alapkérdéseket. Az [origo] washingtoni tudósítója bemutatja a republikánus alelnökjelöltet, Paul Ryant, akinek színre lépése felforgatta az amerikai elnökválasztási kampányt.

"Na, ő aztán egy igazi szélsőséges" - mondta szombaton a Washingtonba tartó repülőn a mellettem ülő idős amerikai utas. A férfi Paul Ryant jellemezte így, akit aznap nevezett meg alelnökjelöltjeként Mitt Romney, a republikánusok várható jelöltje a novemberi elnökválasztáson. Nem volt meglepő, hogy az utas ilyen erős jelzőt használt, a beszélgetésünkből ugyanis már kiderült számomra, hogy elkötelezett demokrata szavazó, és a jelenlegi elnök, Barack Obama támogatója. Romney nevét csak rosszalló hangsúllyal tudta kimondani, közben pedig büszkén újságolta azt, hogy épp most fejezte be a republikánusok egyik legkeményebb bírálójának, Paul Krugman közgazdásznak a legutóbbi könyvét.

Nem a hatvanéves kopasz férfitól hallottam először a szélsőséges szót Ryannel kapcsolatban, a demokrata politikusoknál és a hozzájuk húzó publicistáknál állandó jelzőjévé vált. Ryan azzal érdemelte ezt ki tőlük, hogy évek óta kemény megszorító intézkedéseket szorgalmaz: egyrészt jelentősen csökkentené a szövetségi kormány kiadásait gyakorlatilag minden területen (a védelmi költségek kivételével), valamint drasztikusan lefaragná az idősek és a szegények egészségügyi ellátására fordított állami forrásokat. Ryan egyúttal csökkentené az emberek és a cégek adóterhelését, és ezekkel a lépésekkel összességében látványosan leépítené az államszervezetet.

Akit még az ellenségei is kedvelnek

Ezek az elképzelések valóban drasztikus változást jelentenének a mostani állapotokhoz képest, Ryan szerepléseit látva és hallva azonban mégis furcsának tűnik a szélsőséges jelző. A magas, jó megjelenésű 42 éves politikus ugyanis mindig higgadtan, mosolyogva nyilatkozik, egy hétfői kampányrendezvényen is legfeljebb zavartság, nem pedig idegesség látszott rajta, amikor két nő bekiabálásokkal zavarta meg a beszédét. Ráadásul nemcsak a saját pártjában kedvelik, hanem még a demokrata politikusok közül is sokan dicsérik barátságos stílusát. Ez ritkaságnak számít az elmúlt években rendkívül feszültté vált washingtoni légkörben, ahol gyakran illetik egymást durva jelzőkkel a két oldal képviselői.

Ryannek bőven volt ideje megismerni a washingtoni törvényhozást, pályája ugyanis szinte teljes egészében a kongresszushoz kötődik. Még csak 16 éves volt, amikor az apja meghalt infarktusban, és a traumát súlyosbította, hogy ő volt az, aki megtalálta az ágyban a holttestet. A New York Times által idézett ismerősök szerint ez súlyos törést okozott az életében, komolyabbá tette, és meggyorsította a felnőtté válását.

Ryant mindenki szereti

Egy ohiói egyetemen tanult közgazdaságtant, és 1991-ben még diákként gyakornoki munkát vállalt a szűkebb hazáját, Wisconsin államot képviselő egyik szenátor, Bob Kasten irodájában. Ez nem sokáig tartott, mert Kasten elbukott az 1992-es választáson, és ezt követően Ryan az Empower America nevű konzervatív szervezetnél kezdett el dolgozni. Ennek az alapítója Jack Kemp korábbi képviselő volt, aki az állami befolyáscsökkentés egyik legelkötelezettebb hívének számított a republikánus párton belül.

Megőrizni Reagan örökségét

Ez abban az időben történt, amikor a republikánusok csüggedtek voltak, amiért az idősebb George Bush elnök vereséget szenvedett a demokrata Bill Clintonnal szemben az 1992-es elnökválasztáson, és attól tartottak, hogy veszély fenyegeti azt az alacsony adókra és visszafogott állami szerepvállalásra alapozott pályát, amelyre Ronald Reagan elnök állította az országot az 1980-as években. Paul Ryan azok közé tartozott, akik ennek megakadályozásán dolgoztak, és néhány évvel később előbbre is lépett a háttéremberi szerepből, 1998-ban ugyanis bekerült a kongresszusba az egyik wisconsini körzet képviselőjeként.

A törvényhozásban szép lassan építette fel magát úgy, hogy mostanra a kongresszusi republikánusok fő gazdasági ideológusává vált. A drasztikus megszorításokról szóló elképzeléseit már régebben is hangoztatta, de ezek akkor váltak igazán meghatározóvá, amikor 2010-ben a pártja irányítása alá került a képviselőház (ez lényegében az alsóházat jelenti a szenátus mellett a szövetségi törvényhozásban). Ekkor ugyanis sok olyan új képviselő került be a kongresszusba, akik azzal az üzenettel kampányoltak, hogy meg kell fékezni a Barack Obama elnök által vezényelt demokrata politikát, amely szerintük az ország további eladósodását és az állam szerepének növekedését eredményezi.

Nem egyértelmű az irány

A nagy kérdések

Bár még a republikánusok között is voltak olyanok, akik nyíltan ellenezték Ryan egyes elképzeléseit (például az idősek ellátásánál javasolt megszorításokat), a képviselőházi többség az utóbbi években többször is megszavazta az általa összeállított költségvetési tervet. Ebből azért nem lett soha semmi, mert a demokrata többségű szenátus és az elnöki vétóval rendelkező Barack Obama is ellenezte, de Ryan most alelnökjelöltként minden eddiginél nagyobb fórumot kapott arra, hogy megismertesse az amerikai választókkal a nézeteit. Ez azt is jelenti, hogy várhatóan új fokozatba lép az elnökválasztási kampány, amely eddig leginkább Obama és Romney kölcsönös piszkálódásával telt. Most már nem azok lesznek a fő kérdések, hogy vajon mennyi pénze van Romneynak, és hogy vajon Barack Obama mennyire ért a munkahelyteremtéshez, hanem olyan elvont, de mégis mindenkit érintő alapkérdésekről, hogy mi legyen az állam szerepe az Egyesült Államokban.

"A jóléti szolgáltatások vajon egy védőhálót adnak, vagy csak erősítik a függőséget [az államtól]? Az [idősek egészségügyi ellátását biztosító] Medicare egy társadalmi szerződés az idősekkel, vagy egy olyan rendszer, amely fenntarthatatlan és ezért átalakításra szorul? A kormányzati kiadások lefaragása vajon visszafogja a gazdasági növekedést, vagy éppen hogy a magánszektor erősödését segíti?" - a véleményoldalán Ryant támogató Wall Street Journal elemző cikke szerint ilyen kérdések körül forog majd a kampány. De előkerülhetnek még ennél is filozofikusabb felvetések is. Ryan több interjúban is elmondta ugyanis, hogy középiskolás kora óta nagy rajongója Ayn Rand írónak, aki annak a filozófiai irányzatnak a vezéralakja, amely szerint a szabadversenyes kapitalizmus az ideális gazdasági berendezkedés, és az embereknek csak a saját érdekeiket kell szem előtt tartaniuk, nem pedig a mások jólétét.

Fiatal ember súlyos problémákkal a háta mögött

Mindenki örül Ryannek

Ez a nézet szöges ellentétben áll azzal, amit Barack Obama képvisel, szerinte ugyanis az államnak fontos szerepet kell kapnia többek között a gazdaság irányításában. Szerinte épp a túl nagy szabadság vezetett a 2008-as pénzügyi válsághoz, de ugyanúgy nem lehet pusztán a piacokra hagyni az egészségügyi ellátást vagy az oktatást. Ez az ellentét ugyan már évtizedek óta jelen van az amerikai politikában, most azonban nagy esély van rá, hogy ez kerüljön a kampány középpontjába. Már csak azért is könnyen bekövetkezhet ez, mert nemcsak a konzervatív oldalon fogadták nagy örömmel azt, hogy Romney Paul Ryant választotta maga mellé, hanem a demokraták is alig leplezték örömüket.

Ők ugyanis azzal számolnak, hogy a Ryan-felé megszorítások annyira ijesztőek lesznek a választók nagy része számára, hogy ezzel könnyedén magukhoz terelhetik a jelenleg még bizonytalankodó szavazókat. A republikánusok ugyanakkor azt mondják, Ryan javaslatai talán keménynek hangzanak, de neki legalább van valamilyen elképzelése az ország világhatalmi pozícióit is fenyegető kihívások kezelésére. Bíznak abban, hogy a választók értékelni fogják ezt, és az őszinteség és bátorság jelének fogják tartani. A felmérések szerint ugyanakkor egyelőre, ha halványan is, de Obamának van nagyobb esélye a novemberi győzelemre, persze az is igaz, hogy a Ryan feltűnése által kiváltott nagy vita még csak most kezdődik.