Megpróbálják kiemelni a Costa Concordiát

Vágólapra másolva!
Döntő szakaszához érkeztek a januárban szerencsétlenül járt Costa Concordia óceánjáró kiemelésének a munkálatai - jelentette szombaton az olasz sajtó. Ha sikerül kiemelni a hajót, egy olasz kikötőbe vontatják majd.
Vágólapra másolva!

A Costa Concordia roncsai mellett már a megfelelő helyre illesztették a 120 méter hosszú Micoperi platformot, hogy annak segítségével 30 méteres tartóoszlopokat rögzíthessenek a tengerfenékre az oldalán fekvő vízi jármű egyensúlyba hozásához.

Az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint ezekhez a tartóoszlopokhoz rögzítik majd azt a víz alatti platformot, amely a hajót fogja megtámasztani, ha azt sikerül felállítani. Ezt a platformot majd arra is fel fogják használni, hogy olyan tartályokat szereljenek fel, amelyeket szükség esetén vízzel vagy levegővel tölthetnek meg az óceánjáró egyensúlyba hozásához.

Ha mindez sikerrel jár, akkor a Costa Concordiát egy - egyelőre még meg nem határozott - olaszországi kikötőbe vontatják. Az osztrák hírügynökség idézte ezzel kapcsolatban Corrado Clini környezetvédelmi minisztert, aki szerint az óceánjárót Livornóba vontathatják. A miniszter megelégedéssel szólt a Costa Concordiával kapcsolatos munkálatokról, amelyek véleménye szerint a terveknek megfelelőem haladnak.

A Costa Concordia 4200 utassal a fedélzetén január 13-án járt szerencsétlenül. A hajón levők közül 30-an - közöttük egy magyar - vesztették életüket, két személyt eltűntként tartanak nyilván.

A Costa Concordiáról szóló összes cikkünket itt találja.