Tűz volt az Athosz-hegyen Görögországban

Vágólapra másolva!
Tűz söpört végig csütörtökön a görögországi ezeréves kolostori közösség lakhelyén, az Athosz-hegyen, menekülésre kényszerítve több száz turistát és lakost egy faluból.
Vágólapra másolva!

A tűz még szerdán tört ki, és csütörtökre erősödött fel annyira, hogy több épületet is elpusztított, de senki sem sérült meg. Uranupolisz tengerparti községben három szállodát kiürítettek. A falu a húsz kolostorból álló, hírneves szerzetesi közösség közelében van. Ezekben az építményekben nem esett kár.

A tűzoltóság 130 emberrel, 26 autóval, négy repülőgéppel és három helikopterrel vonult ki, és azt jelentette, hogy a helyzet nagyon nehéz, a lángok feltartóztatását az erős szél nehezíti.

Görögországban gyakoriak a nyári erdőtüzek. Az utóbbi évek legsúlyosabb katasztrófája 2007-ben volt, amikor 65 ember vesztette életét a tüzekben.