Idén sem csatlakozhat Románia Schengenhez

Vágólapra másolva!
A román belügyminisztérium Schengen-felelőse egy interjúban elismerte, csökkent annak az esélye, hogy Románia rövid időn belül csatlakozzék a schengeni övezethez.
Vágólapra másolva!

A román belügyminisztérium Schengen-felelőse szerint jelentős annak a kockázata, hogy szeptember helyett már csak 2013 márciusában döntenek a légi és tengeri úton Romániába érkezők ellenőrzésének megszüntetéséről.

Marian Tutilescu a francia RFI rádió román szerkesztőségének nyilatkozva elsősorban a hollandiai belpolitikai helyzetre hivatkozott. Elmondta, Hollandiában szeptember 12-én tartanak előrehozott választásokat, az Európai Unió belügyminisztereinek a tanácsa pedig szeptember 19-én tárgyalja Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának a kérdését. Tutilescu valószínűsítette, hogy az ideiglenes holland kormány nem vállalja egy ilyen politikai döntés kockázatait. Korábban ugyanis éppen Hollandia akadályozta meg a balkáni országok schengeni csatlakozását.

Marian Tutilescut annak kapcsán kérdezték az RFI újságírói, hogy Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter egy interjúban kételyeit fejezte ki Románia és Bulgária közeli schengeni csatlakozásával kapcsolatban. A belügyminiszter a Hamburger Abendblatt napilap szerdai számában a kilátásba helyezett légi és vízi határ megnyitásának a késését is valószínűnek tartotta, a szárazföldi határokról pedig azt mondta: "hosszú időre nem látja" a megnyitásuk lehetőségét. A belügyminiszter hozzátette, Bulgária sem haladt úgy, ahogyan azt korábban remélték, "Románia pedig kétes politikai útra tért".

A belügyminiszter kijelentését Németország bukaresti nagykövete, Andreas von Mettenheim is megerősítette. A nagykövet a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva kizártnak tartotta, hogy az unió tagállamai az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében készülő decemberi jelentés közzététele előtt határoznának a schengeni övezet kiterjesztéséről. A nagykövet szerint a határnyitáshoz az is szükséges, hogy a jelentésnek "kielégítő tartalma" legyen.

Romániának és Bulgáriának az eredeti tervek szerint a magyar EU-elnökség idején kellett volna csatlakoznia az övezethez. A csatlakozást előbb Franciaország és Németország, majd Hollandia és Finnország akadályozta meg. Később Németország javasolta, hogy a két balkáni állam előbb a légi és tengeri határaival, majd egy második lépcsőben a szárazföldiekkel csatlakozzék a Schengen-térséghez.

A Bruxinfo korábbi cikke szerint több tagállamnak is kétségei vannak afelől, hogy Románia képes lesz hatékonyan őrizni Schengen külső határait.

Mások szerint azonban Románia és Bulgária végső soron Görögország miatt bűnhődik, ugyanis a rosszul működő görög határőrizet miatt fennállna annak a veszélye, hogy ha valaki egyszer belép a hellén államba, akkor szárazföldön minden további nélkül eljuthat a schengeni térség legtávolabbi pontjára is. Mivel ilyen szárazföldi útvonal egyelőre nem létezik (egyetlen más Schengen-tag sem határos a görögökkel), ezért a bolgár és a román csatlakozás ilyen szempontból új helyzetet teremtene.