Válogatás nélkül lőtt le embereket egy szíriai merénylő

Vágólapra másolva!
Egy energetikai vállalat tizenhat alkalmazottját ölte meg egy szíriai merénylő, aki a épületbe belépve válogatás nélkül kezdett el gyilkolni.
Vágólapra másolva!

Egy kormányellenes fegyveres tizenhat civilt ölt meg a szíriai Homsztól 30 kilométerre - jelentette az AFP hírügynökség egy jogvédő szervezet tájékoztatása alapján. A civilek főleg a síita valláshoz tartozó alavita felekezethez tartoztak, vagy keresztények voltak, és egy energetikai vállalat dolgozói voltak.

A civil szervezet szerint a fegyveres beviharzott a Dzsandar faluban található épületbe, és válogatás nélkül elkezdett gyilkolni. Hat keresztény, hat alavita és négy szunnita vallású dolgozó halt meg, köztük a helyi igazgató. A környéken a szunnita felekezethez tartozók vannak többségben. Az energetikai vállalatnál külföldiek, így irániak és japánok is dolgoznak, de a tizenhat áldozat mindegyike szíriai lakos volt.

Szíria többségében szunnita vallású, de a kormányzó törzs az alavita felekezethez tartozik. A megfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy a szíriai polgárháború egyre inkább vallási színezetet ölt.