Mentőt hívott anyukájához egy 3 éves brit kislány, de nem tudják honnan

Vágólapra másolva!
A brit rendőrök egy hároméves kislányt keresnek, aki tegnap reggel kihívta a mentőket mozdulatlan anyukájához, de nem tudta megmondani, hogy hol van.
Vágólapra másolva!

A brit rendőrség közleményt adott, mert egy 3 éves kislány mentőt hívott anyukájához, de nem tudta megmondani, hogy hol laknak - számol be a The Guardian . A kislány azt mondta, hogy az anyukája elesett és nem tud mozogni.

A rendőrséggel 33 percen keresztül beszélő lány hétfő reggel 11-kor hívta fel a 999-es segélyhívó számot és azt mondta, hogy Ellie-nek hívják anyukája pedig Stacey Hall. Azt is tudta, hogy az utcájuk nevében benne van a Court szó, illetve, hogy a 23-as számban laknak Leeds városában.

A kislány azt mondta, hogy nem tud kimenni az utcára, mert az ajtók be vannak zárva. Beszámolója szerint az anyukája a konyhában egy pirítós kenyérrel a kezében fekszik és hiába kiabált rá, majd rázta meg, nem ébredt fel.

A rendőrség most arra számít, hogy valaki esetleg felismeri a lány hangját - a beszélgetés egy részét is nyilvánosságra hozták - vagy ráismer a közölt információk alapján.