Titokzatos nő kísérgeti Kim Dzsong Unt

Vágólapra másolva!
Rövid hajú, ismeretlen nő tartja lázban a dél-koreai sajtót: a húszas-harmincas éveiben járó hölgy egyre több nyilvános eseményen jelenik meg az észak-koreai vezető oldalán. Van, aki szerint Kim Dzsong Un húgáról van szó, míg mások egyenesen a vezér feleségének vagy szeretőjének titulálják a fiatal nőt.
Vágólapra másolva!

Több közelmúltbeli eseményen készült fotón is egy ismeretlen nő társaságában látható az apja decemberi halála után Észak-Korea vezetését átvevő Kim Dzsong Un - írja a brit Telegraph online kiadása. Kim Dzsong Un többek között egy - a Disney-figurákat felvonultató koncerten is együtt mutatkozott a titokzatos nővel, akinek megjelenése találgatásokat indított el Szöulban: a partnere vagy a húga lehet-e a fiatal vezérnek.

Az észak-koreai állami televízió felvételein az látszik, ahogy a nő Kim Dzsong Unnal együtt rója le tiszteletét azon a megemlékezésen, amelyet Kim Ir Szen (Kim Dzsong Un nagyapja) 1994-es halálának évfordulója alkalmából tartottak. A képeken a húszas-harmincas éveiben járó nő közvetlenül Kim Dzsong Un mellett sétál, majd a korábbi vezér portréja előtt együtt hajolnak meg. A rövid hajú, fekete zakót viselő nőt akkor is lefotózták, amikor az állami zenekar szombati koncertjén közvetlenül Kim Dzsong Un mellett ült.

Forrás: AFP

A dél-koreai sajtó szerint a nő Kim húga, akivel a vezér a kilencvenes években együtt tanult Svájcban. Mások szerint viszont egyértelműen az észak-koreai vezér feleségéről vagy szeretőjéről van szó.

A péntek esti Walt Disney-koncert fellépői többek között Minnie egérnek és a Micimackó egyik szereplőjének öltöztek be. Az, hogy a nyugati országokban, főként az Egyesült Államokban népszerű mesekarakterek Észak-Koreában szerepeltek, figyelemre méltó változást jelez a phenjani vezetés hozzáállásában - írja a Telegraph. Egy dél-koreai professzor szerint a változások hátterében az áll, hogy Kim Dzsong Un az apjáétól eltérő képet akar kialakítani magáról.