Új elnöke van Egyiptomnak

Mohamed Mursi, Mohamed Morsi, murszi, Muszlim testvériség, egyiptom új elnöke, egyiptomi választások
Vágólapra másolva!
A megválasztott egyiptomi elnök, Mohamed Murszi letette a hivatali esküt, ezzel ő lett az arab ország ötödik köztársasági elnöke.
Vágólapra másolva!

Letette a hivatali esküt szombaton az egyiptomi alkotmánybíróság előtt Mohamed Murszi, az arab ország ötödik köztársasági elnöke, egyúttal az első, akit szabadon választottak meg.

"Esküszöm a mindenható Istenre, hogy őrködni fogok a köztársaság intézménye felett, tiszteletben tartom az alkotmányt és a törvényeket, és megvédem a nép érdekeit. Ma az egyiptomi nép lerakta egy új élet, a teljes szabadság, egy igazi demokrácia alapjait" - jelentette ki az eskü utáni rövid beszédében.

Máher Szerri, a bíróság egyik tagja a ceremónia elején azt mondta: "Ma tanúi vagyunk a második köztársaság születésének."

Mint már több korábbi politikai esemény, a hivatali eskü letétele is erőpróba volt az országot vezető Legfelsőbb Katonai Tanács és a legnagyobb támogatottsággal bíró, mérsékelten iszlamista Muzulmán Testvériség között. Utóbbi ragaszkodott ahhoz, hogy saját jelöltje, a megválasztott elnök a hagyományokhoz híven a parlament előtt tegye le az esküt, amelyet azonban a katonai tanács több mint két héttel ezelőtt a legfelsőbb bíróság határozatára hivatkozva feloszlatott. A Muzulmán Testvériség viszont - amelynek támogatottsága parlamenti mandátumainak számában is tükröződött - nem ismeri el a törvényhozás feloszlatását.

A Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsa azon az állásponton volt, hogy Murszinak a legfelsőbb bíróság előtt kell letennie az esküt. A megválasztott elnök végül engedett ennek a követelésnek, de annyiban szembeszállt a hadsereggel, hogy már az előző napon több tízezer híve előtt, a népfelkelés jelképévé vált kairói Tahrír téren jelképesen letette az esküt. Mint mondta, megbízatását a néptől kapta. Arra tett ígéretet a BBC beszámolója szerint, hogy a katonaság által feloszlatott parlamentet összehívja, helyreállítja. Mint mondta beszédében, a katonaságnak tiszteletben kell tartani a nép akaratát.

A katonai tanácsnak elvben vasárnapig kellene átadnia a hatalmat a polgári vezetésnek, a tanácshoz közel álló források azonban közölték, hogy ezt minden valószínűség szerint határozatlan időre elhalasztják. A tanács vezetője, az ideiglenes államfő, Huszein Tantávi marsall pedig védelmi miniszterként a kormányban maradhat. A BBC azt írja, hogy az új elnöknek tisztelgett Tantávi marsall. Tantávi a tavaly februárban megbuktatott Hoszni Mubarak elnöksége alatt két évtizeden át töltötte be ezt a posztot.

Murszi pénteken a Tahrír téren - nyilvánvalóan a katonai tanácsnak üzenve - kijelentette, hogy a forradalom mindaddig folytatódik, amíg minden célja nem teljesül, az elnök jogköreit pedig senki sem csorbíthatja. A hatalmas tömeg a beszéd után követelte, hogy az országot irányító katonai tanács haladéktalanul adja át a hatalmat a polgári kormánynak.