Tévét támadtak meg Szíriában

Vágólapra másolva!
A lázadók önbizalmának növekedését jelezheti, hogy egy kormánypárti tévé mellett a főváros védelméért felelős Köztársasági Gárdát is támadják már.
Vágólapra másolva!

Terroristáknak nevezte a SANA szíriai állami hírügynökség azokat a támadókat, akik szerda reggel megrohamozták az egyik kormánypárti televízió, az al-Ihbaríja Damaszkuszhoz közeli székházát. A merénylők robbanószereket helyeztek el az épületnél, és megölték az intézmény három alkalmazottját. Az al-Ihbaríja hírszobáját állítólag teljesen tönkretették.

A magántulajdonban lévő tévé egyik alkalmazottja elmondta: a fegyveresek két épületet rohamoztak meg, foglyul ejtettek több biztonsági őrt, és az elhelyezett robbanószerek egy részét fel is robbantották.

Mindez órákkal az után történt, hogy Aszad szíriai elnök egy kormányülésen kifejtette: az országában hadiállapot van, ő pedig a háborút meg akarja nyerni. Aktivistákat idézve a BBC arról számolt be, hogy az eddigi legsúlyosabb összecsapások zajlottak le a főváros külső kerületeiben. A tűzharc a Köztársasági Gárda épületei közelében volt, ami a helyi tudósítók szerint ezt jelzi, hogy a lázadók mind merészebbek. Ennek a katonai alakulatnak ugyanis - amelyet az elnök öccse irányít - éppen a főváros védelme a feladata.

Mindeközben az ENSZ egyik megfigyelője szerint Szíriában az erőszak legalább olyan, de inkább nagyobb mértékű, mint a kormány és a lázadók között kikényszerített, elvileg április 12-én életbe lépett tűzszünet előtt. Jean-Marie Guehenno szerint egyértelmű, hogy Kofi Annan hat pontos terve kudarcot vallott. A jelentés néhány nappal az előtt jelent meg, hogy szombaton Genfben a nagyhatalmak és az ENSZ képviselői a szíriai helyzetről tanácskoznak. A beszámoló kitér arra is is, hogy a 150 ember, köztük gyerekek halálát követelő húlai mészárlást a szíriai hadsereg és a vele társult milíciák emberei hajtották végre. Ezt korábban Damaszkusz tagadta azt állítva: a gyilkosságokat a lázadók hajtották végre.