Erzsébetnek fogják hívni a londoni Big Bent

Vágólapra másolva!
Erzsébet királynő brit uralkodó tiszteletére ezután Erzsébetnek fogják hívni a londoni Big Ben óra tornyát. A híres tornyot ugyan mindenki Big Bennek hívja, de a név eredetileg a toronyban lévő órát takarja. A névváltoztatást a királynő uralkodásának 60. évfordulója alkalmából kezdeményezték parlamenti képviselők.
Vágólapra másolva!

A brit uralkodó tiszteletére Erzsébet-toronynak keresztelik át London egyik legismertebb nevezetességét, a Big Bennek helyet adó tornyot. A londoni parlament 1858-ban épült, 97 méter magas, világhírű óratornyát mindenki Big Benként emlegeti, jóllehet először csak a benne található óraharangot hívták így, de a becenév átragadt a toronyra is. Az épület hivatalos neve egyszerűen Óratorony.

Ez azonban a brit parlament képviselőinek kezdeményezésére most megváltozik. Tobias Ellwood, a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi képviselője javasolta, hogy a gyémántjubileum, vagyis II. Erzsébet királynő trónra lépésének idei 60. évfordulója alkalmából a torony ezentúl viselje az uralkodó nevét.

A képviselő kezdeményezését a törvényhozók több mint a fele aláírta, köztük David Cameron miniszterelnök és az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Ed Miliband is. Az alsóház házbizottsága elfogadta a képviselői indítványt, és kedden közölte, hogy "megfelelő időben" gondoskodik a torony hivatalos átnevezéséről.

Hasonló névváltoztatásra már volt példa a brit parlament esetében. Amikor a Temze partján emelkedő komplexumot 1860-ban újjáépítették, a nyugati toronynak, amely addig a King's Tower nevet viselte, a Viktória-torony nevet adták, Viktória királynő tiszteletére.

II. Erzsébet királynő előtt Viktória volt az egyetlen olyan uralkodó az angol-brit monarchia történetében, aki 60 évnél többet töltött a trónon.