Kommandósok végeztek a szállodai túszejtőkkel Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Megrohamozták az afgán biztonsági erők péntek hajnalban azt a Kabul melletti szállodát, ahová csütörtök éjszaka tálib fegyveresek betörtek, és túszokat ejtettek. A lázadók támadásakor, majd a kommandósok akciójában is többen meghaltak, köztük civilek is. A tálibok szerint az iszlám előírások ellen vétőket akarták megbüntetni. Több mint 15 túszt megöltek.
Vágólapra másolva!

Mulatozó vendégekre törtek rá tálib fegyveresek péntekre virradó éjszaka a Kabultól tíz kilométerre lévő Karga-tó partján álló Szpozsmaj szállodában. A páncéltörő rakétákkal, gépkarabélyokkal és pisztolyokkal fölszerelkezett lázadók behatoltak a Reuters által exkluzívnak nevezett hotelbe, és az épületen belül tűzharcot vívtak a biztonsági emberekkel. Az támadásban legalább kilencen haltak meg, köztük hat civil, írta a brit hírügynökség. A tálibok ráadásul túszokat ejtettek - köztük nőket és gyerekeket -, és elbarikádozták magukat a szállodában. Több vendég a szálloda ablakain a tóba kiugorva próbált menekülni.

A tópart kedvelt pihenőhely a tehetős fővárosiak, különösen az afgán kormányzati alkalmazottak és a Kabulban dolgozó külföldi diplomaták, üzletemberek körében. Főként csütörtökön látogatják sokan, a pénteki ünnepnap előtt. A tálibok szóvivője közölte, azért támadták meg a hotelt, mert alkoholt szolgálnak fel külföldieknek, és megtűrnek több más olyan dolgot, amelyet az iszlám tilt. A helyiek szerint a Szpozsmaj hotel vendégeinek ellenőrzőpontokon kell átmenniük, mielőtt belépnek a szállodába, ám a kontroll nem túl szigorú. A szálloda egykor a királyi családé volt, most a kormány kezelésében van.

Az afgán biztonsági erők elit alakulata, illetve a nekik támogatást nyújtó NATO-csapatok péntek hajnalban rohamozták meg a szállodát, és szabadítottak ki legalább 35 túszt. (A tálibok még éjszaka elengedtek 18 foglyot.) Az akcióval azért várták meg a napfelkeltét, mert csökkenteni akarták a kockázatát annak, hogy esetleg civileket sebesítenek vagy ölnek meg.

A kommandósok végül két támadóval végeztek, a BBC által idézett afgán források azonban közölték: az első roham után csak a szálloda felét tudták ellenőrzésük alá vonni, a másik részben még mindig maradtak támadók, akiknek esetleg túszaik is lehetnek. Végül a rendőrség közép-európai idő szerint péntek reggel háromnegyed kilenckor bejelentette: az akció véget ért, a szállodát felszabadították, az utolsó támadóval heves tűzharcban végeztek. Később bejelentették: a támadók legalább 17 civillel végeztek, így a megölt tettesekkel együtt több mint húsz halottja volt az incidensnek.

A Reuters helyszíni beszámolója szerint az incidens ismét megmutatta, hogy a tálibok tíz évvel a háború kezdete után is képesek nagyszabású támadásokat végrehajtani, miközben a NATO-tagok arra készülnek, hogy 2014-ig kivonják harcoló egységeiket az országból.