Csak találgatják az ógyallai hármas gyilkosság indítékát

Vágólapra másolva!
A szlovák hatóságok egyelőre semmit sem tudnak, vagy nem árulnak el az ógyallai hármas gyilkosság indítékáról. A pozsonyi Új Szó szerint egy adósság lehet a háttérben. A gyanúsított rossz pszichés állapotban van, és azt állítja: semmire sem emlékszik az általa elkövetett szombati vérengzésből.
Vágólapra másolva!

Szombaton három embert lőtt agyon az utcán egy szolgálaton kívül városi rendőr a szlovákiai Ógyallán (Hurbanovo). A gyilkosságok után öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni, majd megadta magát a helyszínre érkezett rendőröknek.

Az áldozatok (apa, fia és veje), valamint a sebesültek (az elhunyt apa másik fia és annak felesége) romák, de egyelőre semmi sem támasztja alá, hogy rasszista indíttatású gyilkosság történt volna - írta a pozsonyi Új Szó internetes oldala.

A portál meg nem nevezett forrásból származó információkra hivatkozva azt írta, a gyilkosság hátterében adósságok lehettek, a három lelőtt férfi állítólag nagyobb összeggel tartozott a tettesnek. Egy nappal a gyilkosság előtt, pénteken érkezett meg postán nekik a szociális segély. A Markíza tévé szerint a romák nem sokkal a gyilkosság előtt konfliktusba keveredtek egy gépkocsi utasaival, akik Ógyalláról Komáromba tartottak. Az utasok a gyanúsított, az 51 éves J. Milan ismerősei voltak.

J. Milánt két pszichológus vizsgálja, azt kell kideríteniük, hogy beszámítható állapotban volt-e a gyilkosság idején. Egyes hírek szerint azt állítja, semmire sem emlékszik az általa elkövetett szombati vérengzésből. Egyelőre azt sem tudni, honnan szerezte a lőfegyvert.

Nem viselkedett furcsán

Zemko Margit, Ógyalla polgármestere azt mondta az Új Szónak, hogy húsz éve ismeri az elkövetőt, jó embernek ismeri, tettét megmagyarázhatatlannak tartja. "A gyilkosság előtt találkoztunk a városi sportnapon. Nem vettem rajta észre semmi különöset" - tette hozzá.

Zemko Margit megerősítette, hogy az áldozatul esett roma családdal akadtak problémák, főként kisebb, vagyon elleni bűncselekményeket követtek el. Arról azonban sose hallott, hogy a gyanúsítottnak valamilyen személyes konfliktusa lett volna a család tagjaival - írta a magyar nyelvű szlovákiai lap.