Tizenhárom halottja van egy török börtönlázadásnak

Vágólapra másolva!
Tüzet gyújtottak a körülmények miatt tiltakozó rabok egy börtönben Törökországban, és a keletkezett füsttől tizenhárman életüket vesztették. A miniszterelnök elismerte, hogy mulasztásokat követtek el a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Börtönlázadás tört ki szombat este a Törökország délkeleti részén található Sanliurfa börtönben, amelynek során 13 fogoly életét vesztette. A hatóságok közlése szerint a lázadás az ezer fogolynak helyt adó börtön egyik szárnyában tört ki, ahol 18 rabot tartottak fogva. A foglyok tüzet gyújtottak, és 13-an közülük füstmérgezésben meghaltak. Öt másikat kórházba szállítottak.

A Sanliurfa börtön Törökország egyik központi fegyintézete, ahol politikai foglyokat is őriznek. Köztük van a törökországi kurdokat támogató Béke és Demokrácia Pártjának egy képviselője is. A török televízió vasárnap hajnali közlése szerint a rabok a fogva tartás körülményei miatt tiltakoztak. Az Anadolu hírügynökség pedig arról számolt be: Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök első reagálásában elismerte, hogy a hatóságok ezen a téren mulasztásokat követtek el.