Szíriában gyerekeket kötöztek a tankokra

Vágólapra másolva!
Szíriában pajzsként használták a gyerekeket a tankokon, hogy ne lehessen a monstrumokat lelőni egy ENSZ-jelentés szerint. A hadsereg és a lázadók is veszélyeztetik a gyerekek biztonságát, sokszor használják őket a frontvonalban.
Vágólapra másolva!

Egy ENSZ jelentés szerint pajzsként kötöztek gyerekeket a tankokra Szíriában - közölte a brit BBC kedden. Az ENSZ szerint több szíriai gyerek is arról számolt be, kényszerítették őket, hogy a hadsereg tankjain utazzanak, hogy a lázadók ne lőjenek a tankokra.

A jelentést készítő ENSZ-diplomata szerint horrorisztikus események tanúi voltak Szíriában. Mint mondta, több katona is arról számolt be, hogy láttak megölt és megcsonkított gyerekeket. A jelentés szerint több olyan gyereket is láttak az ENSZ-megfigyelők, akit megkínoztak.

A jelentés elmarasztalja a lázadókat is, akik többször is veszélybe sodorták a szíriai gyerekeket, valamint többüket be is sorozták. Több gyerek is dolgozott a frontvonalban ápolóként, valamint a kisegítő személyzet tagjaként.

A szíriai lázadók a múlt héten újra megkezdték a kormányerők támadását, a harcokban több mint százan haltak meg, azóta folyamatos az öldöklés. Az ellenzék szerint a nagyhatalmaknak kellene kikényszeríteniük a békét Szíriában. Az ENSZ főtitkár még mindig a tűzszünetet látja a legjobb megoldásnak, pedig azt egyik fél sem tartotta be.