Elfogadták a drákói menekülttörvényt Kanadában

roma, romák, cigány, kitoloncolás, visszatoloncolás, kanadai menekültügyi reform, illusztráció
Vágólapra másolva!
Átment a parlament alsóházán a kanadai menekültügyi rendszert átalakító törvényjavaslat, amelytől azt várják, hogy megakasztja a főként Magyarországról érkező roma menedékkérők eddig megállíthatatlan áradatát. Az Európából érkező menedékkérők ügyét az új rendszerben 45 nap alatt lezavarják majd. A törvény körül óriási viharok dúlnak Kanadában, az ellenzék felháborodott azon, hogy egy korábbi konszenzusos javaslatot felrúgva a konzervatív kormány a saját akaratát erőlteti át a törvényhozáson.
Vágólapra másolva!

Megszavazták a kanadai menekültügyi rendszert gyökeresen átalakító törvényjavaslatot hétfőn a kanadai parlament alsóházában - írja a Canada.com. Ettől azt várja a konzervatív kormány, hogy véget vet majd a "hamis" menedékkérelmek tömeges benyújtásának. Magyarországról elvándorolni készülő roma családok tömegesen - évente több ezren - jelennek meg Kanadában, menedékjogot kérve. A számuk eddig évről évre nőtt annak ellenére, hogy előbb-utóbb szinte mindannyiuk kérelmét elutasítják a kanadai hatóságok.

Mivel a világon talán leginkább befogadónak és liberálisnak számító kanadai rendszer nem tudott megbirkózni a Kelet-Európából - főként Magyarországról - érkező, többségében roma menedékkérők hullámával, évek óta zajlott vita a változtatás szükségességéről Kanadában. Tavaly decemberben végül megszavaztak egy széles konszenzuson alapuló törvényt, amely a szándék szerint rendezte volna a helyzetet. Ez - a Balanced Refugee Reform Act - élvezte az ellenzék támogatását is, és idén június végén lépett volna hatályba.

Még ezt megelőzően azonban az időközben az alsóházban is többségbe került konzervatív kormány bevándorlásügyi minisztere, Jason Kenney egy ezt módosító javaslatot nyújtott be, amely jóval szigorúbbá tenné a rendszert. Ez a C-31-es számot kapott javaslat lényegében visszahozná a rendszerbe azokat az elemeket, amelyeket korábban az ellenzék és menekültügyi szervezetek elfogadhatatlannak tartottak, és ezért a nyomásukra Kenney akkor lemondott róluk.

Ezt az - ellenzék által "büntető jellegűnek" és "drákóinak" nevezett - javaslatot szavazta meg hétfőn az alsóház konzervatív többsége. Az egyik legfontosabb pontja ennek, hogy a miniszternek gyakrolatilag korlátok nélkül joga lesz arra, hogy a menedékkérők származási országait biztonságosnak vagy nem biztonságosnak minősítse. A "biztonságos" országokból - szinte biztos, hogy az egész EU, így Magyarország is közéjük fog tartozni - érkező menedékkérőknek gyakorlatilag nem lesz esélyük menedékjogot kapni. A procedúrát ráadásul 45 nap alatt lezavarják majd, és utána vissza is toiloncolják őket a hazájukba, lényegében fellebbezési lehetőség nélkül. A kormány szerint a drasztikusan felgyorsított ügymenetre (a jelenlegi átlagos elbírálási idő 45 helyett 1000 nap) azért van szükség, mert a menedékkérők jelenleg éveken át költik az állam pénzét a nekik járó juttatások formájában, mielőtt távozniuk kellene.

A jogszabály várhatóan gyorsan átcsúszik majd a szenátuson, azaz a felsőházon is, és még a hónap vége előtt királyi jóváhagyást is kaphat, azaz hatályba léphet június végén, a Balanced Refugee Reform Act helyébe lépve.

A törvényjavaslatról és hátteréről ebben a cikkben olvashat részletesen.