Több amerikai fiatal füvezik, mint ahány dohányzik

Vágólapra másolva!
A marihuánafogyasztás terjedéséhez nagyban hozzájárul az is, hogy a fiatalok az egészségre nézve sokkal kevésbé tartják ártalmasnak, mint a dohányt.
Vágólapra másolva!

Több amerikai tizenéves szív marihuánát, mint ahány dohányzik - derült ki az amerikai Járványvédelmi és Megelőzési Központok által pénteken nyilvánosságra hozott adatokból.

Az amerikai középiskolások 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a közelmúltban szívott "füvet", 18 százalékuk pedig úgy, hogy rágyújtott. A dohányos amerikai fiatalok száma évtizedek óta egyre kevesebb, a marihuánafogyasztás tendenciája pedig hullámzó, de az elmúlt években növekedést mutatott az Egyesült Államokban. A marihuánát szívók száma először tavaly haladta meg minden kétséget kizáróan a dohányzókét a tinédzserek körében.

A kannabisztermékek élvezetének terjedéséhez valószínűleg nagyban hozzájárul az is, hogy a fiatalok az egészségre nézve sokkal kevésbé ártalmasnak tartják ezeket, mint a dohányt.