ENSZ-katonákat öltek Elefántcsontparton

Vágólapra másolva!
Lesből rátámadtak járőröző ENSZ-békefenntartókra pénteken Elefántcsontparton, és megöltek közülük hét kéksapkást - közölte a világszervezet.
Vágólapra másolva!

A támadás az ország nyugati részén, a libériai határtól néhány kilométerre történt. A halálos áldozatok nigeri katonák - tette hozzá Sylvie van den Wildenberg, az elefántcsontparti ENSZ-misszió (UNOCI) szóvivője.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki támadta meg a kéksapkásokat, és azt sem, hogy érte-e bántódás azokat az elefántcsontparti katonákat, akik a nigeriekkel együtt járőröztek.

A világ vezető kakaótermelő országában az utóbbi egy évben fokozatosan helyreállt a nyugalom a néhány hónapig tartó fegyveres erőszak után, amelyet a 2010-es elnökválasztás eredménye váltott ki. A szóvivő szerint most először támadtak meg kéksapkásokat az országban.