Napi hét órát játszott a számítógépén a norvég tömeggyilkos

Vágólapra másolva!
Három hónapon keresztül naponta csaknem hét órát töltött internetes szerepjátékkal a 77 ember meggyilkolásával vádolt Anders Behring Breivik.
Vágólapra másolva!

Az oslói ügyészség szerint Breivik naponta átlagosan 6 órát és 50 percet töltött a World of Warcraft nevű sokszereplős internetes szerepjátékkal 2010 novembere és 2011 februárja között, mielőtt nekilátott megtervezni az oslói robbantást és a mészárlást Utoya szigetén.

Az oslói bíróságon egy tanú elmondta: akkoriban időnként előfordult, hogy naponta 16 órán át játszott a World of Warcrafttel, és valószínűleg Breivik is ezt tehette. A rendőrség adatai szerint a tömeggyilkos az "Andersnordic" és a "Conservatism" beceneveket használta a játékban.

A vád képviselője többször próbálta faggatni Breiviket a gyilkosságokat megelőző játszási szokásairól, de a 33 éves vádlott vonakodott válaszolni ezekre a kérdésekre. "A World of Warcraftnek semmi köze július 22-hez. Az ügyészség csak nevetségessé akar tenni" - mondta a bíróságon Breivik.

Magának mond ellent Breivik

Svein Holden ügyész a meghallgatás utáni sajtótájékoztatón elmondta, anélkül, hogy a játékot okolná, az volt a célja, hogy rávilágítson a Breivik vallomásaiban lévő ellentmondásokra és a vádlott elmeállapotára. Holden szerint ugyanis Breivik azt vallotta, hogy 2006 és 2008 között szinte szünet nélkül játszott a World of Warcrafttel. Máskor viszont azt állította: 2007-ben szinte minden idejét lekötötte, hogy megírja nagyjából 1500 oldalas ideológiai nyilatkozatát, amelynek a 2083: Európai Függetlenségi Nyilatkozat címet adta.

Anders Behring Breivik nem tagadja, hogy megölt 77 embert, de nem tartja bűnösnek magát. Azt mondja, azért gyilkolt, hogy megvédje Norvégiát az iszlám befolyásától, a bevándorlóktól és a multikulturalizmustól.