Ölik egymást az azeriek és az örmények

Vágólapra másolva!
Egy összecsapásban meghalt öt azeri katona kedden az azeri-örmény határon. Azerbajdzsán a szomszédját, Örményországot vádolta a történtekért.
Vágólapra másolva!

A bakui védelmi minisztérium közleményben számolt be arról, hogy keddre virradóra megölték négy katonájukat, míg egy ötödik később halt bele sérüléseibe. A nyilatkozat szerint Örményországot okolják az esetért.

Egy korábbi jelentés szerint előző nap az azeri erők három örmény katonát öltek meg, és ötöt megsebesítettek.