Nem zárja ki a Szíria elleni katonai csapást a francia elnök

Vágólapra másolva!
Francois Hollande a katonai beavatkozás előtt azonban igyekezne más megoldást találni arra, hogy nyomást gyakoroljanak Bassár el-Aszad rezsimjére.
Vágólapra másolva!

Nem kizárt egy katonai beavatkozás Szíriában a húlai vérfürdő után, amennyiben arra az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazást ad - mondta kedd este Francois Hollande a France2 közszolgálati televízió híradójának adott interjújában. Hozzátette: "Találni kell ugyanakkor egy olyan megoldást, amely lehetőleg nem katonai. Mostantól nyomást kell gyakorolni Bassár el-Aszad rezsimjének megdöntésére. Másfajta megoldást kell találnunk".

A francia elnök példaként említette a Szíria elleni szankciók szigorítását. "Beszélek majd erről Putyin elnökkel, amikor pénteken Párizsban lesz. Ő és Kína a legvisszafogottabb a szankciók kérdésében. Meg kell győznünk arról (Putyint), nem lehet hagyni Bassár el-Aszad rezsimjét, hogy tovább mészárolja saját népét" - hangsúlyozta Hollande. A francia államfő azt is elmondta, hogy július elején Párizsban tartja következő ülését a "Szíria barátai" elnevezésű országcsoport, amelynek célja "összefogni és megszervezni" a szíriai ellenzéket annak érdekében, hogy a jelenlegi "rezsim helyére tudjon állni".

Franciaország mellett az Európai Unió több országa és más nyugati államok is úgy döntöttek kedden, hogy válaszul a szíriai Húlában rendezett vérfürdőre, amelyben 108 ember, köztük 49 gyermek vesztette életét, kiutasítják a szíriai nagykövetet vagy a magas rangú szíriai diplomatákat.