13 ezren haltak meg eddig a szíriai harcokban

Vágólapra másolva!
Jogvédők szerint eddig 13 ezer áldozata van a Szíriában tavaly március óta folyó harcoknak. A szíriai kormány vasárnap tagadta, hogy a hadsereg állna a húlai mészárlás mögött.
Vágólapra másolva!

Több mint 13 ezren, jobbára polgári személyek haltak meg a szíriai erőszakban, amely tavaly március közepén kezdődött a Bassár el-Aszad elnök rendszerével szembeni tüntetésekkel - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). Az OSDH adatai szerint legalább 9183 civil, a kormány fegyveres erőinek 3072 tagja és 794 katonaszökevény halt meg a 14 hónapja dúló erőszakban.
A szíriai hatóságok vasárnap cáfolták, hogy ők állnának az ország középső részén fekvő Húlában történt mészárlás hátterében, amelynek ellenzéki adatok szerint 109 civil áldozata volt.

Dzsihád Makdiszi külügyi szóvivő azt mondta, hogy nőket, gyerekeket és időseket lőttek agyon. "Ez nem jellemző a hősi szíriai hadseregre". Cáfolta egyben, hogy a kormány felelős lenne a civileket érő pénteki terrorista merényletért.