Késlekedik az elrabolt magyarokat mentő akció

Vágólapra másolva!
Nem kaptak vízumot a Terrorelhárítási Központ munkatársai Szíriába, ezért egyelőre nem tudtak a közel-keleti országba utazni, hogy segítsenek az elrabolt magyarok megkeresésében.
Vágólapra másolva!

Összeült a válságstáb a Szíriában elrabolt magyarok miatt vasárnap a Külügyminisztériumban - közölte hétfőn Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője. A közlemény szerint a két magyart Deir ez-Zór városban rabolták el, ami törzsek által uralt területen fekszik.

A damaszkuszi magyar nagykövet folyamatosan tartja a kapcsolatot a helyi illetékesekkel, és az első lehetőséges alkalommal a helyszínre utazik, hogy személyesen kérjen segítséget a helyi vezetőktől. A magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) három órán belül szintén kész a helyszínre küldeni munkatársait, a szír hatóságok azonban egyelőre nem adták ki a beutazáshoz szükséges vízumokat.

Hétfőn a Külügyminisztérium soron kívül bekérette a budapesti szír ügyvivőt, a minisztérium jegyzékben kérte, hogy a TEK munkatársai haladéktalanul kaphassanak vízumot Szíriába. A közlemény szerint még mindig jelentős számú magyar állampolgár tartózkodik Szíriában (körülbelül 140 fő), akik az ország elhagyására vonatkozó felszólítás ellenére is ott maradtak.

Korábbi információk szerint szombatra virradó éjszaka történt rablótámadás Szíria északkeleti részén, egy cég telephelyén. A fegyveresek a rablás után találtak rá a magyarokra, akiket magukkal hurcoltak. Azt lehet feltételezni, hogy életüket ebben a pillanatban nem fenyegeti közvetlen veszély, a Terrorelhárítási Központnak konkrét értesülése is van arról, hogy a túszok életben vannak.