Súlyos komptragédia történt Indiában

Vágólapra másolva!
Legalább harmincan meghaltak Indiában, miután egy túlzsúfolt komp felborult. A mentést a rossz időjárás akadályozza.
Vágólapra másolva!

Felborult egy komp hétfőn Északkelet-Indiában, a Brahmaputra folyón - írja a BBC online kiadása a helyi rendőrség tájékoztatása alapján. A BBC szerint a balesetnek legalább 30 halálos áldozata van, 160 embert pedig nem találnak, az MTI külföldi hírügynökségekre hivatkozva 68 halálos áldozatról és 150 eltűntről adott hírt.

A térségben uralkodó viharos szél és a heves eső akadályozza a történtek tisztázását és a túlélők utáni kutatást. A rendőrség szerint a látótávolság gyakorlatilag egyenlő a nullával. A rendőrségi források szerint a legalább 200-300 embert szállító komp túlzsúfolt volt, az utasokon kívül rizst, illetve más árut is szállított. A fedélzetén nem voltak sem mentőcsónakok, sem mentőmellények.