Hollande győzelmére számítanak a francia választáson

Vágólapra másolva!
Az Ipsos közvélemény-kutató cég előrejelzése szerint a francia elnökválasztás második fordulójában Francois Hollande a szavazatok 53 százalékát szerzi majd meg. A jelenlegi államfő, Nicolas Sarkozy a szavazatok 47 százalékára számíthat.
Vágólapra másolva!

Az első fordulóban - április 22-én - élen végzett Francois Hollande továbbra is a francia elnökválasztás esélyese: a szocialista jelöltnek 53 százalékos győzelmet jelez előre az Ipsos közvélemény-kutató által hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés, támogatottsága azonban egy százalékkal esett vissza az egy héttel ezelőtt mért adatokhoz képest. A jelenlegi államfő, a konzervatív Nicolas Sarkozy a szavazatok 47 százalékára számíthat a május 6-i második fordulóban. A múlt hét elején az OpinionWay közvélemény-kutató által végzett felméréshez képest Hollande támogatottsága egy százalékot mérséklődött, míg Sarkozyé egy százalékkal nőtt.

Az Ipsos szerint a péntek-szombaton végzett telefonos felmérésen a válaszadók 22 százaléka azt jelezte, hogy nem kíván szavazni a második fordulóban. Hollande egyébként számíthat a negyedik helyen végzett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon (11 százalék) szavazóinak 80, a centrista Francois Bayrou (9 százalék) táborának 34 százalékára. Ezenkívül a szélsőjobboldali Marine Le Pen (18 százalék) szavazóinak 14 százaléka is rá fog szavazni május 6-án.

Nicolas Sarkozyt választja majd a Le Pen-tábor 54 százaléka és a centrista Bayrou szavazóinak 40 százaléka, míg Jean-Luc Mélenchontól csak 3 százalék támogatja a konzervatív államfőt. A felmérés szerint tartózkodni fog majd Mélenchon szavazóinak 17, Bayrou táborának 26, valamint Marine Pen híveinek 32 százaléka.