Delfinek és pelikánok pusztulnak Peru partjainál

Vágólapra másolva!
Több mint kétszáz elpusztult pelikán tetemére bukkantak halászok a dél-amerikai ország tengerpartján. Egyelőre nem tudni, mi okozza a madarak és a delfinek hónapok óta tartó tömeges pusztulását.
Vágólapra másolva!

Már nemcsak delfinek, de pelikánok is pusztulnak Peru partjainál, szakemberek még mindig nem találták meg az állatok tömeges pusztulásának okát. A halászok mintegy 170 kilométer hosszú partszakaszon találtak több mint kétszáz elhullott pelikánt - írja az El Comercio perui lap. Ugyanezen a környéken sodródtak partra a delfintetemek is.

A halászok egyik vezetője elmondta, néhány példány még életben volt, amikor rájuk találtak, de megmenteni már nem tudták őket. Limától északra az elmúlt két hónapban csaknem ezer delfin teteme sodródott partra, a vizsgálatokat nehezíti, hogy a tengeri emlősök maradványai már erősen oszlásnak indultak. A dél-amerikai ország kormánya vizsgálatot rendelt el, szakértők amerikai segítséggel kutatják az állatok pusztulásának okát. A gyanú szerint morbillivírus tizedeli az állatokat.